EUR: 325,38 Ft
CHF: 279,73 Ft
2018. július 23., hétfő
Lenke

Belföld

Orbán Viktor beszédet mond a forradalom ünnepén

Szabadságkoncerttel és egyebek mellett csodás fényfestéssel készülnek a szervezők az idei október 23-ai ünnepségre, amelyen Magyarország kormányfője, Orbán Viktor mond beszédet a Terror Háza Múzeum előtt.

Immár 61 éve, hogy 1956. október 23-án Budapesten az egyetemi diákság felvonulásával megkezdődött a szovjet megszállás és a kommunista elnyomás elleni felkelés. A diákfelvonulások után a Parlament előtt már több százezer fő hallgatta Nagy Imre reformokat ígérő beszédét. A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületénél a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz hatására estére fegyveres felkelés bontakozott ki. A tüntetők ledöntötték a Dózsa György úti Sztálin-szobrot, a kommunista diktatúra jelképét, és hajnalra elfoglalták a rádió épületét.


Az orosz tankok november 4-én hadüzenet nélkül megindultak a főváros ellen, és néhány nappal később a túlerő legyűrte a felfegyverzett civil felkelők ellenállását. A forradalom leverését követően tilos volt október 23-ára emlékezni, sőt megemlíteni is.

Az 1980-as évek végén, a rendszer gyengülésével párhuzamosan kezdett 1956 valódi története nyilvánosságot kapni. Október 23-a jelképpé válását jelzi, hogy 1989. október 23-án az akkori megbízott államfő, Szűrös Mátyás a Parlamentnél összegyűlt százezres tömeg előtt kikiáltotta a harmadik Magyar Köztársaságot. Az új, demokratikusan választott Országgyűlés nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át, amelyet a 2012-es Alaptörvény is megerősített.


Az emlékezés különféle programokkal már vasárnap, vagyis október 22-én megkezdődik. 14 órától koszorúzás és megemlékezés lesz a műegyetemi 1956-os emlékműnél (Műegyetem rkp. 3.), ahol beszédet mond Trócsányi László igazságügyi miniszter. 15 órától Simicskó István honvédelmi miniszter mond beszédet, 16.30-tól pedig korhű ruhákba öltözött fiatalokkal, valamint Csepel teherautókkal indul a Bem térre az ünnepi fáklyás menet. Itt 18 órától kezdődik a megemlékezés.

/Fotó: MTI – Soós Lajos

A nap zárásaként, 23 óráig, csodás fényfestés lesz látható a Budapesti Műszaki Egyetemen (Műegyetem rkp. 3.), a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületén (Bem rkp. 47.) és a Terror Háza Múzeumon (Andrássy út 60.). A fényjáték másnap, október 23-án megismétlődik, de ekkor már 18 órától éjfélig tart.
Október 23-án reggel 8-kor ünnepélyes zászlófelvonással kezdődik az ünnepség a Kossuth téren. 10-től 17 óráig minden érdeklődő megtekintheti a Szent Koronát az Országházban, sőt megcsodálhatja a díszlépcsőházat és a kupolacsarnokot is.
Délután három órakor kezdődik a díszünnepség a Terror Háza Múzeum előtt, amelyen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. Az ünnepség után érdemes lesz ellátogatni a Millenáris B csarnokába (Kis Rókus u.), ugyanis Szabadságkoncert 1956 címmel neves együttesek adnak koncertet 17 órától egészen 23 óráig. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Filmvetítés, nosztalgiavillamos és rikkancsok

Október 22. és november 4. között a 4-es, 6-os, valamint a 47-es és 49-es villamosvonal egy-egy ikonikus forradalmi helyszínén korhű ruhába öltözött rikkancsok osztogatnak majd korabeli hírekből összeállított újságot. Ezzel párhuzamosan a 6-os és 49-es villamosok vonalán nosztalgia villamosjáratok is közlekednek majd. Október 23-án pedig 10–18 óra között 56-os játék- és dokumentumfilmek vetítése lesz a Corvin (Corvin köz 1.), a Tabán (Krisztina krt. 87–89.), valamint a Kino Café moziban (Szent István körút 16.)

Szabadságkoncert 1956
(Millenáris, B csarnok)

  • 17.00–18.00 – New Level Empire
  • 18.30–19.30 – Bagossy Brothers Company
  • 20.00–21.15 – Margaret Island
  • 21.30–23.00 – Irie Maffia

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Növekedést eredményez az új költségvetés

    Növekedést eredményez az új költségvetés

    Megszavazta a parlament a jövő évi költségvetést, amelyről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán, illetve a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: ez a biztonságos növekedés költségvetése.

  • Pogácsát sütött nekünk Irma néni

    Pogácsát sütött nekünk Irma néni

    Román Józsefné, Irma néni lett Magyarország legkedvesebb konyhás nénije a gyerekek szavazatai alapján azon a pályázaton, melyet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet hirdetett meg ez év márciusában.

  • Csalók verik át az idős embereket

    Csalók verik át az idős embereket

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a fővárosi polgárőrökkel együttműködve bűnmegelőzési programot indított az idősek védelmében. Az utóbbi időben több olyan eset látott napvilágot, amikor este, vagy éjszaka azzal hívtak fel bűnözők idős embereket, hogy bajba került, vagy balesetet szenvedett az unokájuk és azonnal pénzre van szüksége.

  • Megbocsátottak a holokausztgyalázó Kulcsárnak

    Megbocsátottak a holokausztgyalázó Kulcsárnak

    Gyomorforgató és botrányos, ami a Jobbikban folyik. A Ripost értesülései szerint ugyanis
    visszakerül a párt vezetésébe az a Kulcsár Gergely, aki korábban meggyalázta a Dunába lőtt zsidó áldozatok Duna-parti emlékművét.