EUR: 321,27 Ft
CHF: 284,65 Ft
2019. január 17., csütörtök
Antal, Antónia

Külföld

Szijjártó: Görögország ezután is szoros szövetségese marad Magyarországnak

Görögország ezután is szoros szövetségese marad Magyarországnak a kisebbségi jogok területén, legyen szó akár a nemzeti, akár a vallási kisebbségek jogairól – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-nek telefonon nyilatkozva athéni látogatásáról.

A miniszter a Vallási és kulturális pluralizmus, békés egymás mellett élés a Közel-Keleten című konferencián vett részt, és találkozott görög kollégájával, Nikosz Kociasszal.


Szijjártó Péter az MTI-nek elmondta: egyetértés van Athén és Budapest között abban, hogy szerzett kisebbségi jogokban visszalépés nem lehetséges.

“Éppen ezért szoros szövetségesek maradunk az ukrán oktatási törvény okozta helyzetben is, amelyben korábban a román, a bolgár és a görög külügyminiszterrel közösen levélben fordultam több európai intézmény vezetőjéhez és magához az ukrán külügyminiszterhez” – tette hozzá.


A magyar kormány világossá tette, hogy mindaddig amíg Ukrajnában a nemrég elfogadott és a kisebbségek jogait súlyosan sértő oktatási törvény van érvényben, Magyarország minden létező diplomáciai eszközt felhasznál arra, hogy Ukrajnát a törvény visszavonására és arra késztesse, hogy adja vissza a magyaroknak elvett kisebbségi jogaikat – jelentette ki.

Ebben a vitában Magyarország számíthat Görögország szövetségére, hiszen a balkáni ország is azt az elvet vallja, hogy meg kell védeni a kisebbségek jogait. De ez nem csak a nemzeti kisebbségekre vonatkozik, hanem a vallási kisebbségekre is, az ő védelmükben is szoros szövetségese egymásnak a két ország. A görög kormány is megkülönböztetett figyelmet szentel a közel-keleti keresztények védelmének, akárcsak a magyar. Mára ugyanis a kereszténység vált a legüldözöttebb vallássá a világon: minden vallása miatt üldözött öt emberből négy keresztény – emlékeztetett Szijjártó Péter.

“Világossá kell tennünk: nem hagyhatjuk sem a Közel-Keleten, sem a világ más válságrégióiban, hogy a keresztény közösségeket a megsemmisítéssel fenyegessék vagy el kelljen menekülniük otthonukból” – szögezte le a miniszter.

Kapcsolódó Cikkek

  • Soros újra Brüsszelben lobbizott

    Soros újra Brüsszelben lobbizott

    A spekuláns Jyrki Katainen finn és Vĕra Jourová cseh uniós biztosokkal egyeztetett a Soros György a CEU helyzetéről. Az ENSZ migrációs csomag elfogadtatása érdekében gyakran egyeztet az amerikai milliárdos, többek közt Jean-Claude Junckerrel és Frans Timmamermanns csúcsvezetőkkel.

  • Háromméteres fallal védi magát Soros

    Háromméteres fallal védi magát Soros

    Bár Soros György teljes mellszélességben kiáll a nyitott határokat és társadalmakat szorgalmazó rögeszméje mellett, saját villáját három méteres betonfal veszi körül.

  • Mi lesz veled, brexit?

    Mi lesz veled, brexit?

    Elutasította a londoni alsóház a Nagy-Britannia unióból való kilépésének feltételeiről szóló megállapodást. A brüsszeli migránssimogatás, bürokrácia és arrogancia nagymértékben hozzájárult a Brexithez.