2017. november 08., szerda
Zsombor

Tech

Az érzékekre hat az új Swift

Az új Suzuki Swiftet látva, egyértelművé vált, hogy végleg törölhető a fapados jelző ezeknél a japán autóknál.

A tervezők láthatóan komolyan vették a “kicsi” kocsi újra tervezését, aminek köszönhetően az új Swift kifejezetten sportos változatban hívja fel magára a figyelmet. A jelentős változásokon túl azonban megmaradt az autó pénztárcabarát fogyasztása és méretének köszönhetően a parkolás sem jelenthet gondot.


Miközben a legtöbb járgánynál általában inkább bonyolultnak tűnik a rengeteg adatot mutató műszarfal, addig ennél a típusnál egy jól áttekinthető információs rendszer segíti a sofőrt. A megújult külső mellett arra is figyeltek, hogy az új Swift fejlett ütközésmegelőző biztonsági berendezésekkel szolgálja a veszélyes közlekedési helyzetek megelőzését, de ha elkerülhetetlen az ütközés, akkor a megerősített és az energiát hatékonyan elosztó karosszéria védi utasainak testi épségét.

Szerencsére a teljes megújulás a Suzuki Swift árát tekintve már nem annyira érezhető. A vagány, érzékekre ható modell már 3 millióért megkapható.


Mindent egybevetve elmondható, kicsi a kocsi, de erős.

Ilyen az új Suzuki Swift

Szélesebb és alacsonyabb, atletikus kiállású karosszériája már álló helyzetben is a mozgás érzetét kelti, ami beindítja a vezető fantáziáját.

Formás hűtőmaszkja és karakteres sárvédői erőteljes megjelenésűvé teszik, ezzel is hangsúlyozva, hogy vezetésre született.

Az izmosan domborított hátsó részen a kilincseket az oszlopba rejtették, amely fekete színével szinte lebegni láttatja a tetőt.

A LED-es fényszórók nemcsak tökéletesen világítják be az utat, de egyedi megjelenést is kölcsönöznek a Swiftnek.

Szinte rásimul a Swift hátuljára az egyedi formájú lámpa, amely fejlett LED-es technikájával mindig jól láttatja az autót.

A mozgást idézi a 16 colos könnyűfém keréktárcsák formája, amelyet polírozott felülete tesz igazán divatossá.

Bár az autó mérete egyáltalán nem mondható nagynak a csomagtartóba szinte minden belefér, miután a hátsó üléseket dönthetőre és oszthatóra tervezték meg.

Az új Swift csomagtartója már alapesetben is 55 literrel nagyobb a korábbinál, a 265 literes raktérben minden csomagja elfér.

Műszaki adatok

Az új Suzuki Swift intenzíven gyorsul és magabiztosan tartja a kijelölt ívet. Az autó tervezői nagy figyelmet fordítottak a hajtáslánc minden részletére, így tökéletesen érezheti és az irányítása alatt tarthatja az autót.

Motor:  1.2 DUALJET,
1.0 BoosterJet

Váltó típustól függően : Ötfokozatú manuális váltó
Hatfokozatú automata váltó
CVT automata váltó

Kormánymű: Fogasléces
Fékek:
Elöl-Hűtött tárcsafék
Hátul-Dobfék(GL, GL+), Tárcsafék(GLX)
Futómű:
Elöl-MacPherson rugóstag tekercsrugóval
Hátul-Torziós futómű tekercsrugóval
Végsebesség: 180 km/h
Abroncsméret:
175/65R15, 185/55R1

Eddig ezeket a járgányokat tesztelte a Lokál:

Kapcsolódó Cikkek