EUR: 325,80 Ft
CHF: 279,83 Ft
2018. július 20., péntek
Illés

Egyéb Békéscsaba

Az idősek biztonsága az egyik legfontosabb

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az Idősek Világnapja alkalmából számos településen szervezett olyan fórumokat, tájékoztatókat, amelyeken az idősebb generáció tagjait leggyakrabban érintő bűncselekmények megelőzési lehetőségeiről számoltak be az érdeklődőknek.

A programsorozat keretében idősek klubjaiba, idősotthonokba látogattak el, vagy éppen művelődési házban tartottak előadást, ahol bemutatták a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Mobil Bűnmegelőzési Centrumát is. A bűnmegelőzési előadók fő célja az volt, hogy növeljék az idősek önvédekezési képességeit. A trükkös lopások, csalások kapcsán felhívták például a figyelmet arra, hogy az idegeneket semmiképpen ne engedjék be a házba, lakásba. Ha a szokásos árnál jóval olcsóbban kínálnak bármit házaló árusok, inkább ne éljenek a lehetőséggel, pénzt ne adjanak oda azonnal. Mindenképpen mérlegeljék, hogy az adott dologra egyáltalán szükségük van-e. Amennyiben igen, kérjék családtagjaik, szomszédok segítségét a döntéshez. Idegenek előtt ne vegyék elő az összes megtakarított pénzüket! Elszaporodtak a telefonos csalások is, amikor ismeretlenek valamilyen nyereményt ígérnek, cserébe pedig azt kérik, hogy menjenek el egy bankautomatához, tegyék be a kártyájukat és gépeljék be a megadott kódot. A kód telefonszám, a csalók így töltik fel az egyenlegüket. Ezért a rendőrség arra kér mindenkit, hogy hasonló hívás esetén ne tegyenek eleget az ismeretlen telefonáló kérésének, és jelentsék az esetet.


A rendőrök bemutatták emellett a „BikeSafe” programot is, amely egy kerékpár-regisztrációs rendszer. Lopás esetén segíti a kerékpár megtalálását. Arra kérték az időseket, hogy sehol, még rövid időre se hagyják úgy őrizetlenül a kerékpárjukat, hogy nem zárják le.

A bűnmegelőzési szakemberek megmutatták az időseknek a szolgálati igazolványukat és részletesen beszéltek arról, hogy miről lehet felismerni, azonosítani a rendőröket. Kérték, hogy bármilyen, a biztonságukat érintő kérdéssel, illetve bűncselekmény esetén forduljanak bizalommal a rendőrséghez, hívják a 112-es segélyhívót.


Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.