EUR: 324,29 Ft
CHF: 278,76 Ft
2018. július 19., csütörtök
Emília

Belföld

Brüsszel nem tett le a csődöt mondott kvótarendszerről

A teljes kudarc és a nyilvánvaló végrehajthatatlanság ellenére az Európai Unió nem tett le arról, hogy felső határ nélküli betelepítési kvótákat vezessen be – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint az EU képtelen belátni, hogy a kvótarendszer teljes csődöt mondott. Aggasztó az a “valóságtagadás”, amelyet az európai intézmények mutatnak – hangsúlyozta.


Most például lehetővé tennék akár 50 ezer ember áttelepítését Törökországból – tette hozzá Gulyás Gergely, jelezve, hogy ez az EU-s állam- és kormányfők tanácsának döntéseivel is ellentétes.

A frakcióvezető emlékeztetett, hogy az Európai Parlament (EP) szabadságjogokkal foglalkozó bizottsága már szavazott is a felső korlát nélküli betelepítési kvótákról, és sajnos azt egy magyar EP-képviselő, a DK-s Niedermüller Péter is támogatta.


Közölte: ez a testület december 7-én meghallgatást fog tartani, amelyen Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli majd.

Szerinte hazug érvekkel próbálják támadni Magyarországot, mert ellenállást szervezett a korlátlan migrációt erőltető tagállamokkal és európai erőkkel szemben. “Az EP maradék méltóságát is lábbal tiporja az a fajta boszorkányüldözés, amelyet Magyarországgal szemben ott folytatnak” – fogalmazott.

A nemzeti konzultációt bíráló Guy Verhofstadtról, az EP liberális frakciójának (ALDE) vezetőjéről Gulyás Gergely kérdésre úgy fogalmazott: Guy Verhofstadtot egy szélsőséges, kirekesztést támogató és antidemokratikus politikusként tartják számon.

Azzal kapcsolatban, hogy a parlament kedden határozatban kért kárrendezést a kormánytól a Czeglédy-ügyben, a Fidesz frakcióvezetője azt közölte: a következő hónapokban megtörténhet a károsultak kártalanítása a költségvetésből.

A kampányfinanszírozási törvény szintén kedden elfogadott módosításáról – amely alapján ha az országgyűlési választáson egy százalékot sem ér el egy párt, akkor vissza kell fizetnie az állami kampánytámogatást – a politikus azt mondta: a 2013-as kampányfinanszírozási törvény lehetővé teszi, hogy a pártok gazdasági támogatások elfogadása nélkül vehessenek részt a kampányban. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy ne válnának gazdasági lobbik foglyává, a Jobbik esetén ugyanis alappal fogalmazható meg “a Simicska Lajossal való nyílt összefonódás” – tette hozzá. A most elfogadott módosítást ugyanakkor helyesnek nevezte, mert az szerinte megoldja a “kamupártok” problémáját, vagyis mostantól nem éri meg a választásokon részt venni annak, aki csak állami kampánytámogatásra számított.

A kedden megszavazott jogszabályok közül fontos módosításként említette a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását is, amely alapján ezentúl véglegesen el kell tiltani a gyermekekkel való foglalkozástól azokat, akik 18 évnél fiatalabbak sérelmére követnek el a nemi élet szabadsága, a nemi erkölcs elleni bűncselekményt.

Gulyás Gergelyt kérdezték arról, hogy a jobbikos Apáti István egy 2011-es rádióinterjúban a hírek szerint azt mondta: “a Jobbikon kívül az összes párt a zsidóknak asszisztál, Magyarország az izraeliek szabad prédájává vált”. A fideszes politikus ezt úgy kommentálta: minden hasonló antiszemita megnyilatkozást elítélnek. A kérdés az – folytatta -, hogy a Jobbik hogyan viszonyul ezekhez a megszólalásokhoz, hiszen ma “már csak cicát simogatni (…) látjuk a jobbikos vezetőket, de soha senki bocsánatot nem kért ezek miatt a mondatok miatt”, és soha senkit nem zártak ki a Jobbikból szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilatkozások miatt.

A Jobbik néppártosodását teljesen hiteltelennek nevezte, szerinte “próbálnak egy olyan arcot mutatni, amely soha nem volt az övék”.

Azzal kapcsolatban, hogy Tállai András telefonhívására a nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár választókerületében, Mezőkövesden a Mol csökkentette a benzin árát, Gulyás Gergely azt mondta: Tállai András a lehető leghelyesebben járt el, a Fidesz-frakció egy emberként gratulál neki, csatlakozva a miniszterelnökhöz. Kifejtette ugyanis, hogy míg a budapesti benzinárak a Mol-kutakon literenként 353-355 forint között alakultak, addig Mezőkövesden 374 forint volt. “Mit csináljon egy egyéni választókerületi képviselő, ha ilyet tapasztal? Nem az a kötelessége a saját választóival szemben, hogy ezt szóvá tegye?” – tette fel a kérdést.

A Momentum civiltörvény ügyében zajló népszavazási aláírásgyűjtéséről a frakcióvezető kérdésre úgy fogalmazott: “ez egy aláírásgyűjtés Soros György szervezeteinek érdekképviseletét ellátva”.

A sportvállalkozások adókedvezményéről szintén kérdésre azt mondta: ez a sportolóknak előnyösebb adózási feltételeket jelent, és “sportbarát kormány és sportbarát frakció vagyunk”.

Arra a felvetésre, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma pályázatot írt ki a magyarországi vidéki sajtó támogatására, úgy reagált: ez egy újabb olyan beavatkozási kísérlet a magyar politikába, amelyet az amerikai politikai elit a külföld számára – jöjjön a pénz bárhonnan – nem enged meg.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Brüsszel megint Sorost védi

    Brüsszel megint Sorost védi

    Nem nyugszanak a migránspárti uniós bürokraták, ugyanis a Népszava értesülései szerint ma kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság a menekülteket segítő szervezetek ellen kitalált, úgynevezett „Stop Soros” törvény és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítás miatt.

  • Habosan szép az élet

    Habosan szép az élet

    A nagy nyári melegben semmi sem oltja olyan jól az ember szomját, mint egy jó hideg sör. De mit érdemes inni? A boltok polcai tele vannak különböző áru, márkájú és összetételű nedűvel.

  • Gyerekfoci

    Gyerekfoci

    Most, hogy végre vége a vébének (az egész tornán volt vagy 4 jó meccs…) újfent átadhatjuk magunkat az igazi focinak.