2017. november 10., péntek
Réka

Belföld

Deutsch: A Soros-terv “kézzelfogható és fenyegető valóság”

Az Európai Unió tagállamainak többsége, valamint az unió meghatározó intézményeiben tevékenykedő politikusok jelentős része láthatóan azért tesz, hogy megvalósuljon a Soros-terv, ami egy “kézzelfogható és fenyegető valóság” – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon.

A kormánypárti politikus a nemzeti konzultációról szóló lakossági fórum előtt megtartott sajtótájékoztatón elmondta, EP-képviselőként több olyan, az Európai Bizottságtól származó – az Európai Parlament jelentős része által támogatandónak gondolt – előterjesztéssel találkozott, amely néha még Soros György szándékain is túlmenően akarja megvalósítani a milliárdos bevándorlással kapcsolatos elképzeléseit.


Azt a tervet, amely többek közt tömegesen tervez bevándorlókat telepíteni Európába, gyengítené a határvédelmi intézkedéseket és a büntetni akarja a migránsbarát elképzeléseket nem támogató uniós tagállamokat – sorolta Deutsch Tamás, hozzátéve, Magyarország a leghatározottabban elutasítja ezeket az elgondolásokat.

A fideszes politikus jelezte, Magyarország azok közé a nagyon kevés EU-s tagállam közé tartozik, ahol szabadon lehet beszélni erről a kérdésről. Jelen pillanatban olyan, szinte “véleménydiktatúrának” mondható állapot van az EU-ban, hogy szinte vállalhatatlan ennek “húsbavágó” kérdésnek a széles nyilvánosság előtt történő értelmes megvitatása – fogalmazott. Mint kifejtette, egy “kötelező kánonnak” kell megszólalnia, kizárólag csak migránsbarát, a Soros-tervet megvalósítani akaró európai uniós elképzeléseket támogató gondolatok fogalmazhatóak meg, durva kritika esélye nélkül.


Magyarország elutasítja ezeket az elképzeléseket, és a magyar embereknek szuverén döntése meghatározni azt, hogy kikkel akarnak együtt élni és erről nem dönthet semmilyen jogi, morális vagy politikai alapon egyetlen európai uniós intézmény sem – jelezte Deutsch Tamás.

Emlékeztetett, a kötelező betelepítési kvótával kapcsolatos népszavazás is ezt a célt szolgálta, Magyarország pedig egyike azon kevés uniós országnak, amelyekben véleményt lehet mondani ebben a kérdésben.

“Szinte kabaréba illőnek érzem, hogy Magyarországon kérik számon, hangosan kiabálva, indulatosan az európai értékek tiszteletben tartását, miközben az egyik legfontosabb európai érték, hogy a polgárok szabadon kifejezhessék az akaratukat (…) és véleménynyilvánításukra épüljenek a közös döntések” – jelentette ki.

Megjegyezte, ebben a tekintetben sok európai ország közössége cserélne a magyarokkal, hogy ők is elmondhassák végre a véleményüket.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek