2018. július 23., hétfő
Lenke

Egyéb IX.kerület

Díjat nyert a Közös-többszörös

Közös-többszörös kategóriában bizonyult a legjobbnak Ferencváros! A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az Európa Tanáccsal közösen 2008 óta minden évben meghirdeti a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programját.

Az idei pályázati szakasznak két témája volt: az egyik a helyi polgárőrség és az önkormányzat együttműködése. A másik téma a „Közös-többszörös” – a településen élő romák és nem romák példaértékű közös(ségi) programjai és tevékenységei. Ezek kiemelt célja az olyan jó gyakorlatok felkutatása, mint a feszültségek enyhítése, a roma és nem roma párbeszéd elősegítése, az előítéletek csökkentése.


Ez utóbbi témában pályázott Roma Koncepciójával a ferencvárosi önkormányzat. A kerületi program céljai közt szerepel többek között a szegénységben, társadalmi szegregációban élők arányának, valamint a roma és nem roma népesség közti társadalmi különbségek csökkentése, továbbá a roma nők, valamint a szegény családban élő gyermekek helyzetének javítása. Kiemelt szerepet kapnak a társadalmi összetartozást, felzárkózást szolgáló programok a kulturális programoktól kezdve a gyerektáboroztatáson át az otthonfelújítási pályázati lehetőségekig.

A minden elemében előremutató, több más kerület és település által is követett Roma Koncepció méltán nyerte el az első díjat kategóriájában, amelyet a prezentációt követően Oláh Anna esélyegyenlőségi referens és Bácskai János polgármester vett át Schmidt Jenőtől, a TÖOSZ elnökétől.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.