EUR: 324,94 Ft
CHF: 281,79 Ft
2018. június 24., vasárnap
Iván

Egyéb Dunaújváros

Duplázzon, ők feleznek!

Együttműködési megállapodást írt alá a Dózsa Mozicentrum, a Bartók Kamaraszínház, az Intercisa Múzeum, a Munkásművelődési Központ, a József Attila Könyvtár és a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum. 

Jelentős együttműködés jött létre a város kulturális intézményei és a szakképző iskolákat tömörítő Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) között. Az egyezség lényege, hogy az Intercisa Múzeumba, a Bartók Kamaraszínházba, a Dózsa Mozicentrumba vagy a Munkásművelődési Központba jegyet váltó nézők, illetve a könyvtárban olvasójeggyel rendelkező olvasók egy másik intézményben ötvenszázalékos kedvezménnyel válthatnak belépőjegyet a „szelvény” bemutatásával.


A Bartók saját előadásait féláron láthatják a jól tanuló diákok

 

A DSZC 4,5-es átlagot vagy annál jobb eredményt elérő diákjai pedig szintén fél áron nézhetik meg a Bartók Kamaraszínház saját előadásait. A tanulók esetében már az idei első félév bizonyítványa is számít. A Duplázzon, mi felezünk elnevezésű kezdeményezés egyelőre az idei tanév végéig, azaz 2018 júniusáig lesz érvényben. A kitűnő bizonyítvány egyébként már korábban is egy-egy ingyen mozijegyet ért a diákok számára.

Az együttműködésről tartott sajtóeseményen a színház igazgatója mellett a többi intézmény vezetője is jelen volt: Farkas Lajos az Intercisa Múzeum, Kováts Rózsa az MMK, Tóth Éva a könyvtár, Verasztó Sándor a mozi, Csapó Gábor a DSZC képviseletében. Őze Áronnak, a Bartók Kamaraszínház igazgatójának összefoglalása a témában alátámasztotta azt, miért kapta az idei a Szolgálat Évada elnevezést: mint mondta, a kezdeményezéssel (amely egyébként Őze Áron ötlete) az volt a céljuk, hogy a kultúrát minél szélesebb körben eljuttassák az emberekhez. A Duplázzon, mi felezünk elnevezésű programról az érdeklődők az intézményekben kihelyezett plakátokon is értesülhetnek.


Kapcsolódó Cikkek

  • 650 perc zene

    650 perc zene

    650 perc zenével tisztelegtek a 650 éves Kecskemét város előtt a kecskeméti szólisták és együttesek, akik a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében a Nagytemplom ódon falait töltötték meg zenével a múlt szombaton reggeltől egészen estig.

  • Megújul a színház, uszoda épül

    Megújul a színház, uszoda épül

    A Petőfi Színház rekonstrukciója, az uszoda kivitelezése és a kerékpárutak fejlesztése várhatóan még ebben az évben startol, de jó ütemben halad a csomag többi eleme is.

  • Ne dobj mindent a kukába!

    Ne dobj mindent a kukába!

    Észre sem vesszük, de hétköznapi tevékenységeink során számtalanszor esünk abba a hibába, hogy egy-egy tárgyat, már feleslegessé váló használati eszközt a kukába dobunk, anélkül, hogy arra gondolnánk, mások számára az még hasznos lehet, vagy újragondolva adott esetben még saját magunk is újra tudnánk hasznosítani.