EUR: 310,72 Ft
CHF: 259,53 Ft
2018. április 23., hétfő
Béla

Egyéb Szekszárd

Egyelőre nem lesz új kerékpárút

Az elmúlt hónapokban Szekszárd önkormányzata kísérleti jelleggel kerékpárutat alakított ki a város északi részén, a Rákóczi utcán. Az út miatt a forgalom jelentősen változott, a korábbi négy sáv helyett az autósok két sávon haladhattak.

Ez év júniusától üzemelt a próbaképpen kialakított kerékpárút a Rákóczi Ferenc utca és a Dr. Szakály Ferenc utca kereszteződése, valamint a Rákóczi utca és a Tolnai Lajos utca találkozása közötti mintegy egy kilométeres útszakaszon. A kerékpárút szélessége mindkét haladási irányban 1,25 méter, illetve több helyen előzésre alkalmas szakaszokat is kialakítottak a kerékpárok számára. Ezeken a szakaszokon 2 méter széles a kerékpárút, emellett az előzésre szolgáló részeken további fél méter széles védősávot is létrehoztak.


Érvek és ellenérvek

A forgalmi rend változása miatt számos vélemény érkezett az önkormányzathoz mind a kerékpározók, mind az autóvezetők, buszsofőrök részéről. Éppen ezért harmadik alkalommal, október 19-én lakossági fórumot szervezett az önkormányzat, amelyen bárki kérdéseket tehetett fel, továbbá kifejthette véleményét. A megbeszélésen a koncepciót kidolgozó szakemberek, mérnökök is jelen voltak. A fórumon számtalan érv és ellenérv hangzott el, javarészt a biztonságossággal kapcsolatban tettek fel kérdéseket. Felvetődtek továbbá a nagyobb méretű járművek közlekedésével kapcsolatos problémák is.


Mérnököktől is kérdezhettek a lakossági fórumon. Fotó: Nagy Nándor

Tovább dolgoznak a projekten

Október 25-én rendkívüli sajtótájékoztató keretében Ács Rezső polgármester bejelentette, hogy nem véglegesítik ezen a helyen, ebben a formában az ideiglenesen kialakított kerékpárutat.

– Visszavonom a kerékpárút kialakítását a város északi részét illetően. Azzal egyetért mindenki Szekszárdon, hogy biztosítani kell a város központjából a város északi részének kerékpárral történő elérhetőségét, biztonságos körülmények között. Ez a munkába járást, az iskolába járást és turisztikai célt is szolgálna. Az elmúlt hónapokban három lakossági fórumot tartottunk, ahol a tanulmányt ismertettük és meghallgattuk a szekszárdiak véleményét. Igyekeztünk óvatosak lenni, hogy mielőtt végleges döntést hoznánk ez ügyben, legyen próbaüzem. Ez az elmúlt hónapokban zajlott, megmutatta ennek a nyomvonalvezetésnek az előnyeit, hátrányait. Én azt gondolom, hogy nagyon kulturáltan fogadták a szekszárdiak, de azért voltak konfliktusok a kerékpárosok és autósok között. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy nem építjük meg ebben a formában a kerékpárutat – részletezte Ács Rezső.

A sajtó képviselőit tájékoztatja Ács Rezső polgármester Fotó: Nagy Nándor

A városvezető kifejtette továbbá, hogy keresnek új nyomvonalat, most fogják ezt vizsgálni és továbbra is várják minden szekszárdinak a véleményét, akinek van javaslata az új nyomvonalat illetően.

– Nem fogjuk elengedni a pályázatot, meg fogjuk építeni, de nem ezen a módon. Kértem a műszaki kollégákat, hogy a régi közlekedési rendet mielőbb állítsák vissza, ami nyilván az útburkolati jelek újrafestését, illetve a közlekedési lámpák átprogramozását jelenti. Én köszönöm mindenkinek, aki véleményt nyilvánított ebben a kérdésben, és azt is szerettük volna ezzel a döntéssel megerősíteni, hogy odafigyelünk a szekszárdiak véleményére. Ha kritikát is fogalmaznak meg, azt komolyan vesszük és a döntéseinket az ő véleményüknek a figyelembevételével hozzuk meg és fogjuk a jövőben is meghozni – zárta mondandóját a polgármester.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Négy embert megöltek egy étteremben

    Négy embert megöltek egy étteremben

    Négy embert megölt, további hármat pedig megsebesített egy lövöldöző férfi vasárnapra virradó éjjel az egyesült államokbeli Nashville közelében egy Waffle House étteremben.

  • Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Először nevezetek el fajt egy tévéműsorról: a BBC A kék bolygó című sorozatáról kapta a nevét az óceán “lüktető szíveként” is emlegetett planktonok egyik faja.

  • Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősre támadt egy 26 éves férfi Miskolcon, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellene a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.