2017. november 13., hétfő
Szilvia

Külföld

Elhagyta családját a kilenc gyermekes anya az afrikai kaland kedvéért

Az igaz szerelem nem ismer határokat. A 44 éves Heidi Hepworth sem sokat teketóriázott, és Gambiába utazott új barátjához, Mamadou Jallow-hoz. Az sem zavarta, hogy férje és kilenc gyermeke van. Az már tényleg csekélység, hogy Mamadou 14 évvel fiatalabb.

Minden a Facebookon kezdődött. Heidi addig, addig nézegette a profilokat, osztogatta magáról a fényképeket, míg rá nem talált a gambiai fiatalemberre. Vagy Mamadou rá, és a lassan bimbózó kapcsolat gyorsan szárba szökkent. A férj, az East Boldon-i Andy legnagyobb bánatára. Heidi a vele egyidős férfivel 23 évig – Gambiába utazásáig – élt együtt, elmondása szerint kapcsolatuk szilárd volt mint a legkeményebb szikla.


– Aztán egyik napról a másikra megbolondult – vallott őszintén a Sun című lapnak a szégyenéről az elhagyott Andy. – Olyan ruhákban kezdett járni, amelyeket korábban, soha fel sem vett volna, állandóan az interneten lógott, kitetováltatta a testét. S miután teljesen megváltoztatta, átalakította magát, itthagyta kilenc gyermekét és elutazott Afrikába, hogy új életet kezdjen.

Heidi korábban még soha nem is járt külföldön, a férje szerint az afrikai fiatalemberrel való kapcsolat óta szinte agymosott lett a korábban gondoskodó, és a családjának élő felesége, aki már csak a fantáziavilágának él. Idén márciusban kezdődtek a bajok, amikor egyre több ázsiai és afrikai férfi kezdte ismerősként bejelölni a feleségét a Facebookon.


– Egyre több problémánk adódott a házasságunkban, de találkoztam egy fiatalemberrel, akivel jól megértem magam, és együtt kezdünk új életet – nyilatkozta Heidi, aki biztos benne, hogy Mamadou nem a brit útlevél megszerzésének reményében került közelebbi kapcsolatba vele.

Mindenesetre a 23 éves házasságát felrúgó asszony bizakodó a jövőt illetően. A Sunnak elárulta, hogy hiányoznak a gyermekei, minden nap beszél velük, de biztos benne, hogy a jövőben is jó lesz velük a kapcsolata, annak ellenére, hogy majd ötezer kilométer választja el őket egymástól.

Kapcsolódó Cikkek