EUR: 310,72 Ft
CHF: 259,53 Ft
2018. április 23., hétfő
Béla

Belföld

Fidesz: Korrupciós gépezetet működtettek a szocialisták

Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján példaként hozta a Czeglédy-ügyet, megjegyezve: “a Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő által irányított bűnszervezet” több mint 3 milliárd forintot tüntetett el.

Jelentős a károsult diákok száma, és nyilvánosságra került, hogy idős munkavállalókat is megkárosítottak – közölte, kijelentve: a szálak az MSZP-hez és a DK-hoz vezetnek, és alaposan feltételezhető, hogy az eltűnt pénz jelentős része e két párt kasszájába vándorolt.


A fideszes képviselő szerint a Czeglédy-ügy Gyurcsány Ferenc DK-elnök és a baloldal korrupciós ügye, Czeglédy Csabának pedig semmi más feladata nem volt, mint hogy kampánypénzt állítson elő Gyurcsány Ferencnek és a szocialistáknak.

Beszélt a Szeviép-ügyről is, úgy fogalmazva: ebben a szintén “a szocialistákhoz vezető korrupciós ügyben” több mint 11 milliárd forint kár keletkezett, több száz vállalkozót tettek tönkre azzal, hogy a mai napig nem fizették ki őket.


Az ügyben a szálak két MSZP-s politikushoz – Botka Lászlóhoz és Ujhelyi Istvánhoz – vezetnek – mondta Budai Gyula. A 2010-es választás előtt milliós nagyságrendben talicskázták ki a pénzt a Szeviépből és juttatták valószínűleg az MSZP pártkasszájaba – tette hozzá.

A politikus kitért továbbá a 4-es metró beruházására, amelyről azt mondta: a projekt összegének egyharmadát elcsalták, és e mögött az ügy mögött is megtalálható Gyurcsány Ferenc, a szocialista párt és a volt SZDSZ-es vezetés.

A Jobbik és a baloldal esetleges választási együttműködését firtató kérdésre azt felelte: “ami összetartozik, az összenő”. A Momentum plakátjainak letépésére pedig úgy reagált: “az biztos, hogy nem én voltam”. Egyebekben azt javasolta, tegyen feljelentést az ellenzéki párt.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Mindenhol nyert volna a Fidesz

    Mindenhol nyert volna a Fidesz

    Az ellenzék nem magában, hanem egyebek mellett a választási rendszerben keresi hatalmas vereségük okát. Pedig nincs olyan ország, amely választási rendszerével nem a Fidesz kormányozna.

  • Szabadon járhat Budapesten Gyárfás

    Szabadon járhat Budapesten Gyárfás

    Már tavaly októberben megkapta Gyárfás Tamástól a Fenyő-gyilkosság felbujtójához elvezető bizonyítékot I. Sándor főügyész, mégsem tett semmit.

  • Pénzt ad Brüsszel Sorosnak

    Pénzt ad Brüsszel Sorosnak

    Újabb pofont kapott Magyarország Soros Györgytől és bandájától. Múlt hét hétfőn járt Brüsszelben a pénzügyi spekuláns és láss csodát, csütörtökön már meg is szavazták Strasbourgban a hazánk destabilizálását segítő civil szervezetek támogatásáról szóló előterjesztést.

  • Orbán Viktor: Nem fogadják el az eredményt

    Orbán Viktor: Nem fogadják el az eredményt

    Soros György pénzügyi spekuláns körei rossz lóra tettek, és most éppen bukóban vannak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a parlamenti választás eredményét kommentálva.