EUR: 313,01 Ft
CHF: 271,72 Ft
2018. február 24., szombat
Mátyás

Belföld

Így égette le magát az MSZP-s politikus – Videó!

Már-már kínossá vált Horváth Csaba szocialista fővárosi képviselő élő bejelentkezése az ATV reggeli adásában. A politikus azt szerette volna láttatni a nézőkkel, milyen nagy káosz uralkodik Budapesten a 3-as metró felújítása miatt.

A gond csak az volt, Horváth Csaba állításával szemben, pont az ellenkezője történt a közlekedésben: minden a legnagyobb rendben zajlott, a pótlóbuszok egymást érve szállították az utasokat, káosznak semmi nyoma sem volt. Olyannyira nem, hogy a politikus szavait még a műsorvezető is cáfolta.


Az MSZP-s politikus bejelentkezését itt nézheti meg!

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A Fidesz és Lázár János feljelentést tesz a HírTV és az Index ellen

    A Fidesz és Lázár János feljelentést tesz a HírTV és az Index ellen

    A Fidesz és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter feljelentést tesz a HírTV és az Index ellen a HírTV pénteki Célpont című adásában a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választással kapcsolatban elhangzott és az Index által is híresztelt, a minisztert érintő rágalmak miatt – közölte a Miniszterelnökségi Sajtóiroda pénteken este az MTI-vel.

  • Itt a zimankó! Déltől életbe lép a vörös kód

    Itt a zimankó! Déltől életbe lép a vörös kód

    A következő napokban várható extrém hideg idő miatt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombat déltől vörös kód riasztást léptet életbe.