2017. november 09., csütörtök
Tivadar

Egyéb Szeged

Így építi fel Szegedet az Orbán-kormány

Miközben Botka László és az MSZP összehozott 25 milliárd forintnyi adósságot és Kecskemétig üldözte a Mercedest, az Orbán-kabinet rendesen a város hóna alá nyúlt. Mutatjuk is, mennyire.

Csak idén cirka 50–70 milliárd forinttal tolta meg Szegedet az Orbán-kormány, a Modern Városok Programmal. Persze nem ez a kezdet: az utóbbi években is ráköltött már a kormány néhány tízmilliárdot.


Lézersebességgel

70 milliárd forintos kormányzati fejlesztés valósult meg Szegeden az ELI-ALPS lézerközpont felépítésével. A miniszterelnök szavaival élve „ez nem olyan beruházás, mellyel felzárkózhatunk Európához, hanem olyan, mellyel Európa felzárkózik a világhoz”. Nem véletlenül esett a választás Szegedre, hiszen itt olyan helyszínt talált a kormány, amely mellé 70 hektáros területen tudományos-ipari park is telepíthető.


Egyetemes értékek

Komoly termelő, ipari beruházást nem hozott ide tizenöt év alatt Botka László szocialista polgármester, aki a gazdaságfejlesztési koncepciók gyártásában odáig jutott, hogy „Szeged szerencséje, hogy nincsenek nagy gyárai, így nem kell bezárni azokat a gazdasági válság idején”. A Mercedest is sikerült Kecskemétig lökniük a szociknak. Így a város egyetlen nagy foglalkoztatója az egyetem maradt. Az universitast szintén a kormány fejleszti gőzerővel. Felsorolni is nehéz az utóbbi esztendők nagy beruházásait: 2,5 milliárdból újult meg a Dugonics téri központi épület, 1,3 milliárdból tették rendbe a Bolyai épületet, 1,5 milliárdból a Dóm téri oktatási és kutatási egységeit, de milliárdok, százmilliók jutottak számos más épületre is.

Komoly szerepe van abban B. Nagy László szegedi fideszes országgyűlési képviselőnek, hogy a kormány annak ellenére partnere a szegedieknek, és milliárdokkal támogatja a várost, hogy Szegedet az MSZP irányítja.

Felszállóban leszállópályájával

Így a 265 ágyas új klinikai tömbre, a 410 ágyas régi klinikai épület korszerűsítésére és a modern sürgősségi betegellátó osztály kialakítására (persze, hogy helikopterleszállóval!). A nagyszabású egészségügyi programra összesen több mint 15 milliárd forintot fordítottak.

Kormányzati szerepvállalással újult meg a dóm, emellett utak korszerűsödtek és védmű épült az árvíz ellen – ugyancsak központi költségvetésből.

Már nem a víz az úr

A kormány az árvíztől is megvédi a szegedieket. Egy látványos uniós fejlesztés segítségével több mint 2,2 milliárd forintból 2,1 kilométer hosszan épült meg a szegedi belvárosi védmű, ami biztosítja, hogy nem kell rettegnünk vagy éppen homokzsákokat pakolnunk, mint a Tisza 2006-os fenyegetésekor. A 24 óra alatt összeszerelhető mobilgát-rendszerrel több mint 11 méteres vízszintig biztonságosan lehet védekezni.

Úton-útfélen

A 47-es út négysávosítása Szegedtől Hódmezővásárhelyig jutott, és nem áll meg, következik Békéscsaba, Debrecen és Miskolc. Az 55-os út folyamatos korszerűsítése a Szegedtől Bajáig vezető közlekedést varázsolja XXI. századivá. Nem mellesleg több olyan köldökzsinórhoz jut a város, melyek segítik a bekapcsolódást az európai vérkeringésbe.

Büszkeségünk, a múlt

A múlt tisztelete nélkül nem lehet jövőt építeni. Ennek jegyében újult meg kormányzati szerepvállalással több mint 2,1 milliárd forintból Szeged büszkesége, az 1879-es nagy árvíz után épített dóm. A kormány tehát odafigyel Szegedre, ez tény. Mi lehetne ebből a városból, ha végre nem az ellenkező irányba cibálná a hajót az MSZP?

Címkék

Kapcsolódó Cikkek