2017. november 08., szerda
Zsombor

Belföld

Ismét lyukra futott Juhász Péter

Juhász Péter az Együtt párt elnöke ismét lejáratta magát most éppen azzal, hogy szerinte Böröcz László Fidelitas elnök indulna a 2018-as parlamenti választások 1-es számjelű választókerületében. A tényt maga Böröcz is megcáfolta.

Állításában csak egyetlen hiba csúszott méghozzá az, hogy Böröcz László egyáltalán nem indul a választásokon. Az Együtt elnöke még telefonos kampány indítását is tervezte.


Valójában annyi történt, hogy Juhász Péter megint olyan projektre kuncsorgott pénzt a választóktól, amely nem is létezik – irja az Origo.hu

Böröcz László közösségi oldalán tette közzé véleményét az esetről, amiben így fogalmazott:

“Mivel engem senki sem kért fel a Juhász által hallucinált szerepvállalásra, így javaslom az ismert kábítószer-lobbistának, hogy most lazuljon el egy picit. Mindig szórakoztató, amikor a csúfos vereségeiről elhíresült liberális kamerák elé áll és pénzt kunyerál, de a fenti jelszavakkal ma összeszedett forintokat, inkább utalja vissza az embereknek.”

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek