2017. december 18., hétfő
Auguszta

Belföld

Kétszáz tanya maradt áram nélkül egy favágó miatt

Több mint kétszáz tanya és két cég telephelye maradt áram nélkül Csongrád megyében órákra, mert egy csengelei férfi a saját erdejében fát vágott és egy akác rádőlt a villanyvezetékekre – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.

A kisteleki férfi ellen a közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és közérdekű üzem működésének megzavarása vétségének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.


A közlemény szerint a csengelei önkéntes tűzoltók kedd délelőtt kaptak bejelentést arról, hogy a település külterületén egy ismeretlen egy tíz méter magas fát vágott ki. Az akác ágai 200 méteres szakaszon megrongálták az elektromos vezetékeket, amelyek a közútra estek, majd felgyújtották az út melletti avart. Mindennek nyomán a környéken több mint kétszáz tanya és két cég telephelye maradt áram nélkül.

A rendőrség megállapította, hogy a favágó az erdő tulajdonosa; a férfi a kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az áramszolgáltató a vezetékrendszert néhány órán belül helyreállította – közölte a főkapitányság.

Kapcsolódó Cikkek

  • Budapesti adventi vásár lett Európa egyik legjobbja

    Budapesti adventi vásár lett Európa egyik legjobbja

    A Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvény negyedik helyezést ért el a kontinens legjobb karácsonyi vásárait megversenyeztető, brüsszeli székhelyű független European Best Destinations utazási portál által szervezett közönségszavazáson.

  • Százmilliós kedvezményt kapott Simicskától a Jobbik

    Százmilliós kedvezményt kapott Simicskától a Jobbik

    Egy nevetségesen alacsony bérleti díjnak megfelelő árért kapott Simicska Lajos cégeitől plakáthelyeket a Jobbik, szinte ajándékba. Miközben a párt a rájuk váró 661 milliós ÁSZ-büntetés ellen szervezett tüntetést, kiderült: nem csupán a bérléskor, hanem a későbbi tulajdonátruházáskor is botrányosan kedvező feltételekhez jutott a Jobbik.

  • Hideg, téli idő várható a jövő héten

    Hideg, téli idő várható a jövő héten

    Hideg, téli idő várható a jövő héten. A leghidegebb órákban mínusz 10 Celsius-fok körüli értékek is lehetnek, s a maximumok is fagypont körül alakulnak. Többször várható havazás is, Szenteste napján inkább napsütéses idő várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Fidesz: Ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében

    Fidesz: Ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében

    A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében, a honosítással a határon túli magyarság közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott – mondta el a Fidesz frakcióvezetője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón.