A balliberális médiamegmondó újságírónő és Vona pártelnök szemmel láthatóan abból az alapállásból társalogtak, hogy a balliberálisok kegyet gyakorolva megpróbálják legitimálni az eddig teljesen szalonképtelen Vonát a sajátjaik körében. Vona pedig mindent elkövetett annak elhitetése érdekében, hogy a Jobbik már “megtisztult” és megváltozott.

Szóba került, hogy Vona miért mondta korábban azt, hogy ha kiderül róla zsidó származása, akkor kilép a pártból. Vona erre azt mondta, hogy ő nem is úgy gondolta. A cipőkbe köpő jobbikos képviselőről pedig a pártelnök azt mondta: vállalhatatlan, amit tett a képviselő, de nem lett volna jó, ha büntetéssel szankcionálják – írja a 888.hu