EUR: 326,84 Ft
CHF: 281,30 Ft
2018. július 19., csütörtök
Emília

Extra

Kulcsár Edina és Csuti: Tilos volt a szex Ázsiában!

Komoly kihívások elé állította Kulcsár Edina és Csuti kapcsolatát a ma este induló Ázsia Expressz. Az állandó feszültségek mellett Csutit a közös együttlétek hiánya akasztotta ki, mivel a helyiek nem nézték volna jó szemmel, ha egy szobában alszik a szerelmespár. 

Embert próbáló kihívást vállalt Kulcsár Edina és Csuti a ma este induló Ázsia Expressz című Embert próbáló kihívást vállalt Kulcsár Edina és Csuti a ma este induló Ázsia Expressz című utazós reality-ben. A TV2 műsorában a szerelmespár együtt vágott neki az 5000 kilométeres, országokon átívelő túrának, amelyben napi egy dollárból, azaz  260 forintból kellett megoldaniuk az étkezésüket, utazásra és szállásra nem költhettek. A hetekig tartó küldetés nemcsak fizikailag, de lelkileg is megviselte a szerelmespárt.


– Lesznek durva veszekedéseink, hiszen napról napra feszültebbek, fáradtabbak és éhesebbek voltunk. Hogy ez pontosan miként hatott ránk, és a kapcsolatunkra, az az adásokból ki fog derülni. Nekem gyorsabban túl kellett lépnem az aktuális sérelmeimen, amiket korábban napokig tudtam magam előtt görgetni, míg Csuti pillanatok alatt túl tud lépni ezeken. Voltak olyan pillanatok, amikor a párom nehezen bírta már a stresszt és sajnos rossz szokása, hogy ilyenkor csúnyán beszél. Tudom, hogy nem gondolja komolyan, de egy-egy feszült helyzetben néha megbánt, de ezeket nem gondolja komolyan, hiszen épp versenyhelyzetben voltunk. Amióta hazaértünk ebben ő is sokat fejlődött- mesélte Edina, amit Csuti is megerősített.

– Rosszabbul bírtam a kalandot, mint Edina. Kitartóbb mint én, sokszor merültem ki idegileg egy-egy kényes helyzetben, és nem szégyellem, párszor elpattant a húr. Fontos volt, hogy ezen gyorsan túl tudjunk lépni, hiszen csak egymásból és a szerelmünkből tudtunk erőt meríteni ahhoz, hogy túléljük a kalandokat.


A versenyzők csupán egy hátizsákkal indulhattak neki a kalandokkal teli, kockázatos túrának, és csak az életükhöz legszükségesebb dolgaikat vihették magukkal. Csuti azonban arról is mesélt a Lokálnak, hogy az intim együttlétek is nagyon hiányoztak neki.

– Nekem a legnehezebb a szexről volt lemondani, hiszen nem tudtunk kettesben maradni. Nem mindig sikerült szállást találnunk, és ha találtunk is, akkor sem volt biztos, hogy együtt aludhatunk. Az egyik este konkrétan hallottuk, ahogy a befogadónk az édesanyjával beszélget, és azon aggódik, hogy szeretkezni fogunk a házában, ezzel megbecstelenítjük az ágyát és az otthonát. Nem volt tiszta számunkra, hogy ezt vallási okokra hivatkozva mondja vagy azért, mert még nem vagyunk házasok. Mindenesetre jobbnak láttuk, ha hanyagoljuk a testiséget –mesélte Csuti.

További Cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Brazil testalkat hódít a Lupa Beach-en

    Brazil testalkat hódít a Lupa Beach-en

    Idén hatodik alkalommal rendezték meg a BioTechUSA – FitBalance Beach Body rendezvényt, ezúttal „Budapest tengerpartján” vagyis a Lupa Premium Beach-en. Az esemény fókuszában az egészséges életmód és a változatos mozgás állt, mely nem csak a fitneszmodellek, de a jelenlévő sztárok, köztük Kulcsár Edina és Tápai Szabina számára is különösen fontos.

  • Úsznak a pénzben a leggazdagabb celebek

    Úsznak a pénzben a leggazdagabb celebek

    A Forbes minden évben összeállítást készít a 100 legjobban fizetett celebről. A lista idén sem maradt el, mi pedig megmutatjuk, hogy ki az öt leggazdagabb és legismertebb híresség, akiknek még az unokái sem fognak szűkölködni.