EUR: 322,85 Ft
CHF: 275,90 Ft
2018. július 16., hétfő
Valter

Külföld

Már biztos! A kormányerők visszafoglalták Deir-ez-Zór városát az Iszlám Államtól

A szíriai állami média megerősítette pénteken, hogy a kormányerők visszafoglalták az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettől Deir-ez-Zór várost, tartományi központot, amint azt már az előző este jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civilszervezet.

A médiajelentések szerint a hadsereg már az egész várost az ellenőrzése alatt tartja. Csütörtökön arról számolt be a szíriai állami tévé és a hírügynökség, hogy a hadsereg orosz harci repülőgépek támogatásával jelentősen előretört a kelet-szíriai városban.


A kormányerők az Irán támogatását élvező milíciákkal, a többi között a síita Hezbollahhal karöltve szeptember elején törték át az ostromgyűrűt, amelyet több mint három éve vontak a dzsihadisták a város köré. Kelet-Szíria egyik legnagyobb és legjelentősebb városát az iszlamisták 2014 óta szinte teljes egészében ellenőrzésük alatt tartották, a kormányerők a tartományi székhelynek mindössze a nyugati és déli kerületeit, valamint a katonai repülőterét birtokolták.

Deir-ez-Zór az Eufrátesz nyugati partján fekszik, és az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet szeptemberben saját offenzívát indított a folyó keleti partja mentén az Iszlám Állammal szemben. A szíriai kormányerők és az SDF most egymással versenyezve próbálja elvenni az Iszlám Államtól a tartomány többi részét – írta az AP hírügynökség.


Eközben a deir-ez-zóri tartománnyal határos nyugat-iraki el-Anbár kormányzóság tanácsának egyik tagja bejelentette, hogy az iraki erőknek és a velük szövetséges milíciáknak sikerült visszafoglalniuk a dzsihadistáktól a kormányzóságbeli Káim városát és az ott található iraki-szíriai határátkelőt. “A terroristák a heves harcokat követően elmenekültek a térségből” – közölte a dpa német hírügynökséggel Jehja al-Mohamedi, aki hozzátette, hogy a hadsereg jelenleg a város Szíriával közös határterületének átfésülését végzi.

Az iraki erők egy héttel ezelőtt indítottak támadást az Iszlám Állam ellen Káim térségében, amelyet becslésük szerint mintegy 1500 dzsihadista fegyveres védett. A városban körülbelül 50 ezer, a környékén 100 ezer ember él, öt-hat szunnita arab törzs tagjai.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Már nem viszket!

    A nap képe: Már nem viszket!

    Biztosan sokak számára ismerős az a pillanat, amikor oltári módon elkezd viszketni a hátunk egy olyan pontja, amit szinte lehetetlenség elérni. Ilyenkor jön az, hogy minden lehetséges módszert megragadva igyekszünk enyhíteni a viszkető érzésen akár egy ajtófélfához dörzsölve, vagy egy fakanállal a kezünket meghosszabbítva elérni testünk irritált részét.

  • Patkány vetett véget a táncelőadásnak

    Patkány vetett véget a táncelőadásnak

    Egy patkány okozta rövidzárlat miatt teljes sötétségbe borult szerda este az Adelaide-i Fesztiválközpont, két táncprodukciót, köztük a Csipkerózsika című balett utolsó előadását is félbeszakítva.

  • Járni sem bírt Juncker

    Járni sem bírt Juncker

    Ismét nagyot alkotott Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Most a ,múltheti NATO-csúcson tűnt részegnek, sőt több ember kellett támogassa, mert járni is alig bírt.