2017. november 24., péntek
Emma

Egyéb Zalaegerszeg

Még mindig magasan van a léc

Huszonöt év telt el azóta, hogy a Quimby a dunaújvárosi próbateremből kiszabadulva előbb felfalta a budapesti éjszakát, majd módszeresen elcsavarta nemcsak Magyarország, de Európa fejét is.

A hatosfogat eddig tizenhat  lemezzel hagyott kitörölhetetlen nyomot a magyar könnyűzenében, miközben az évek során kialakította saját, összetéveszthetetlen hangját. Kiss Tibivel, a csapat frontemberével beszélgettünk.


– 2016-ban jelentettétek meg a Jónás jelenései című albumotokat. Ez is siker lett?

– Egyben egy új fejezetet jelölt a lemez az együttes életében. Ma is azt mondom, még mindig frissnek számít, hiszen minden dalát nem tudtuk még programba illeszteni, nincsenek még „bejátszva” a dalok, várhatóan a Teátrum-sorozatban – amelyben a dalok előadását színházi elemek, mikrojelenetek, kis párbeszédek tarkítják – debütál majd ténylegesen. Természetesen azóta is készültek új dalok, de jelenleg inkább az előadásokon és a produkciókon dolgozunk.


– A lemezen szerepel egy dal Üzenet nincs címmel. Miért ilyen „szeánszos” a hozzá készült klip?

– A dal egy tengerparti városban játszódik, kicsit szürreális, mert nem feltétlenül derül ki a dalból, a másik szálon pedig a figura gondolatai vegyülnek azzal, amit lát, tapasztal vagy érez. Tehát két síkon fonódik össze a gondolatkör, szellősen ehhez a környezethez fűződő kalandokról és érzésekről szól. Amikor megírtam egy szál gitáron, már akkor is tudtam, a helyszín csak a tengerpart lehet, csakis egy város, először a széle, aztán szép lassan majd bemegyünk a városba. Enyhén filozofikus, szemlélődő szemszögből vizsgálja külső és belső világunkat, például a csillagász belelát a túlvilágba. A klipet egyébként Szabó András, művésznevén Emil Goodman készítette.

– Fontos számodra a szürrealitás?

– Számomra ez a valóság. Kódok, nyelvi eszközök, sűrítés, árnyalások, összegzések, szimbólumokká gyúrt gondolatok, én így látom a világot. Szeretem képiesen megjeleníteni, más tapadási felülettel azt, ami mások számára csupán realitás. Nem vagyok tudós, nem egyenleteket kell levezetnem, csupán mesélek emóciókról, kalandokról, történetekről. Általában azért szólok a szimbólumok nyelvén, mert szeretem, ha olyan gondolatok köré csoportosulnak a dolgok, amik nemcsak egy adott világban érvényesek, hanem visszamenőleg is, és mondjuk mélyen emberiek.

– Figyeled az apró rezdüléseket és beépíted a dalaidba?

– Nem figyelek. Csak úgy vagyok. Amikor alkotok, felszínre törnek  a gondolatok. Nem az van, hogy töröm a fejem, hogy milyen metaforát vagy szürreális képet írjak le, hanem ezek ugranak be, nem szoktam rajta sokat filózni. A 25 éves születésnap kapcsán rengeteg energiát tettünk bele a Quimbybe, mind vizualitásban, mind dalokban, mind profizmusban. Elsősorban magamnak, magunknak adunk azzal, hogy olyan dolgokkal töltjük az időt, amikben tevékenyek vagyunk, rugdoshatjuk az álmokat magunk előtt, és olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy kitalálhatjuk a saját játszótereinket. Csak azt csináljuk, ami belülről jön, önazonos és izgat is minket. Inspiráló számunkra a csapattal minden új helyzet, a szűk és szegényes a zenei piacon, szükség van arra, hogy ez így legyen.  Nem akarjuk a 27. ugyanolyan koncertet ugyanabban a klubban, inkább mozgatjuk magunk körül az energiát, minden koncertünk más és más.

– Zalaegerszegen november 25-én is így lesz?

– Biztos vagyok abban, hogy előveszünk néhány régebbi dalt is, amelyek a 90-es években voltak koncertslágereink, de adunk hozzá az új lemezről is hangulatot, abszolút vegyes felvágott lesz. Egy 25 éves zenekar sokszor már valamilyen esszencia köré formálja önmagát, nagyjából megvan az a kép, amit a közönség ismer és elvár. Ahhoz képest formálódunk, de hozzák a próbák is, hogy mihez lesz, van kedvünk, mit szeretnénk játszani, ami akkor derül ki. Hat ember dönti el, hogy nagyjából milyen merítésből válasszon dalokat, hiszen akkor jó egy koncert, ha mindannyiunk közt ott van a közös nevező. Ez számunkra is egy izgalmas utazás.

Kapcsolódó Cikkek