2017. november 07., kedd
Rezső

Sport

Megnyerte az angol kamionbajnokságot a magyar OXXO Racing Team

Bravúros versenyzéssel szerezte meg az angol kamionbajnokság trófeáját a magyar OXXO Racing Team. A brit pilótával, Ryan Smith—szel versenyző magyar csapat a Brands Hatch-en megrendezett utolsó állomáson parádés teljesítménnyel szerzett futamgyőzelmet, ezzel megszerezve a bajnokság első helyezését.

November 4-5 között az angliai Brands Hatch adott otthont a brit kamionbajnokság utolsó futamhétvégéjének, ahova a magyar OXXO Racing Team nagyon jó esélyekkel, hatalmas pontelőnnyel érkezett. Ez azonban korántsem jelentette azt, hogy biztos a bajnoki cím, ehhez az utolsó futamokon is parádés teljesítményt kellett nyújtani.


A szombati időmérőn a csapat pilótája, Ryan Smith a második helyet szerezte meg az OXXO Racing Team piros-fehér-zöld színűre festett kamionjával, Jázminnal. Az első futamon végül bravúros vezetéssel győztesként ért célba, a szezon utolsó két futamán pedig – a fordított rajtsorrend miatt utolsó helyről indulva – a második helyen végzett. Így a kétszeres EB győztes, magyar OXXO Racing Team megvédte brit bajnoki címét a hétvégén, amihez természetesen rengeteg munka, gyakorlás és alázat vezetett.

– Nagyon örülök, bár történt egy kis hiba a kvalifikáció során, mivel a transzponderünk nem működött tökéletesen. Meg voltunk győződve arról, hogy az első helyen kvalifikáltuk magunkat, de az időmérő rendszer csak másodiknak hozott ki minket. Megígértem a csapatnak és persze magamnak is, hogy véghezvisszük, amit elhatároztunk: már az első versenyen megszerezzük a bajnoki trófeát.
Sikerült valóra váltani azt, amit egész évben tervezgettünk és amiért ennyit dolgoztunk. Hihetetlenül boldog és nagyon-nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki hozzásegített ehhez a győzelemhez, különösen az OXXO Racing csapatának, a szerelőimnek, a szurkolóknak és persze a családomnak. Őszintén bízom benne, hogy még sok ilyen felejthetetlen pillanat vár ránk sportkarrierünk során
 – nyilatkozta Ryan Smith, a magyarok brit pilótája.


A hétvégét a Divízió 1 és Divízió 2 legjobb versenyzőit felvonultató gálafutam koronázta meg, ahol a magyar OXXO Racing Team bebizonyította, hogy méltó a brit bajnoki címre: Ryan brillírozásával ezt a tét nélküli versenyt is a magyar csapat nyerte.

Az OXXO Racing Team természetesen hamarosan Budapesten is megünnepli ezt a hatalmas sikert, amit a szurkolóikkal is szeretne megosztani.

– Kedves szurkolóim! Szeretnénk mégegyszer megköszönni Nektek azt a kitartó és lelkes szurkolást, ami hozzásegített ehhez az elképesztő sikerhez és bár tudom, hogy lehetetlen, de szeretnénk viszonozni. Hamarosan Magyarországra látogatunk, ahol egy különleges party keretében ünnepeljük meg a győzelmet – üzent szurkolóiknak Ryan Smith.

Fotókredit: OXXO Racing Team

Kapcsolódó Cikkek