2017. november 13., hétfő
Szilvia

Életmód

Mekkora üzlet az ingatlanozás?

A válság elmúltával újra mintegy évi 150 ezer ingatlan cserél gazdát a hazai piacon, nem túlzás tehát összességében több ezer milliárdos piacról beszélni.

Ráadásul a fellendülés, a bővülés vége még nem látszik: csak tavaly 15 százalékkal nőttek a lakásárak, idén pedig akár újabb egytizedével. A növekvő tortából a tulajdonosokon kívül a beruházók hasítanak ki nagyobb részt, de a közvetítők is részesednek belőle.


– Ma jellemzően más iparágakban érdekelt vállalkozók, ügyvédi irodák, építőipari vállalkozások, értékbecslők vágnak bele a közvetítői szakmába, így bővítve a portfóliójukat, szolgáltatásaikat – ismerteti tapasztalatait dr. Szabó Márta, az OTP Ingatlanpont üzlet- és hálózatfejlesztésért felelős vezetője. – Ők azok, akik széles kapcsolati hálóval, vállalkozói szellemmel és anyagi tartalékkal is rendelkeznek ehhez.

Egy húszmilliós lakás árából akár két-három ingatlaniroda is nyitható, amivel a kezdeti befektetés már az üzletileg rövid távnak számító egy éven belül is profitot tud termelni. Ugyanakkor ez nem egy passzív jövedelemtermelő tevékenység. – Az ingatlanközvetítés megköveteli, hogy napi szinten megdolgozzon az ember a haszonért, ellentétben a klasszikus befektetési formákkal. De a jelenlegi hozamok mellett jóval nagyobb mértékű nyereség is elérhető – mondja dr. Szabó Márta. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy iroda nyitásához 3–6 millió forint egyszeri befektetésre van szükség, valamint 10-12 üzletkötőre. A kezdeti költségek legnagyobb részét az irodahelyiség bérlése és felszerelése teszi ki. A szakember tapasztalatai szerint a döntéstől számított 1-2 hónapon belül a nulláról beindítható egy vállalkozás. Dr. Szabó Márta szerint az sem mindegy, milyen szakmai háttérrel, támogatással vág bele valaki az üzletbe: a hálózatos háttér kimutatható előnyt jelent a piacon. A bizalom is eleve nagyobb az ügyfelek és a munkatársak részéről egy ismert márka, egy stabil piaci szereplő irányában. Az új partnerek általában kész adatbázishoz, képzési rendszerhez, szervezett oktatáshoz jutnak – mondta el az OTP Ingatlanpont szakembere, aki hozzátette: a közvéleményben élő kép dacára ez egy komoly szakma, sőt hivatás: pszichológia, marketing, empátia, piacismeret egyaránt szükséges hozzá.


Kapcsolódó Cikkek

  • Mire ügyeljünk autónk téli felkészítésénél?

    Mire ügyeljünk autónk téli felkészítésénél?

    A téli hónapok közeledtével érdemes autónkat megfelelően felkészíteni a hidegebb időjárási körülményekre, hogy ne érjen meglepetés csúszósabb útviszonyok között vagy fagypont alatti hőmérséklet esetén.

  • Szenvedélybetegek a munkahelyen

    Szenvedélybetegek a munkahelyen

    Profimedia, Alamy
    Tabuként kezeljük a szenvedélybetegségeket, pedig ahogy a nevében is benne van: betegségről van szó, amit gyógyítani kell. Szenvedélybetegségről akkor beszélünk, ha valaki olyan mértékben használ legális vagy illegális szereket, vagy olyan viselkedési függősége van, ami már a testi, lelki egészségét károsítja, mindennapi életvitelét negatívan befolyásolja, alkalmazkodását jelentősen rontja, ezzel összefüggésben pedig a családi, munkahelyi kapcsolatait kedvezőtlenül befolyásolja.

  • Magyar fejlesztésnek köszönhetően épülhetnek az első okos társasházak

    Magyar fejlesztésnek köszönhetően épülhetnek az első okos társasházak

    Egy magyar startup, a Chameleon Smart Home fejlesztésével a világon elsőként jöhetnek létre okos otthonokkal kommunikáló okos társasházak vagy akár okos lakóparkok, az ingatlanberuházók pedig az eddigieknél jóval olcsóbban kínálhatnak okos megoldásokkal társasházi lakásokat – közölte a fejlesztést létrehozó Chameleon Smart Home az MTI-vel.

  • Egyre több nőt érint a cukorbetegség

    Egyre több nőt érint a cukorbetegség

    Magyarországon 772 ezren szenvednek cukorbetegségben, és az adatok szerint a betegek több mint a fele nő – mondta Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke a diabétesz világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten.