2017. november 07., kedd
Rezső

Külföld

Natalie Portman kapja 2018-ban a “zsidó Nobelként” emlegetett Genesis-díjat

Natalie Portman Oscar- és Golden Globe-díjas izraeli származású amerikai színésznő kapja 2018-ban a “zsidó Nobelként” emlegetett Genesis-díjat a jelenkor társadalmi problémái, valamint a zsidóság és Izrael iránti elkötelezettségének elismeréseként – közölte kedden a díjat gondozó alapítvány.

“Büszke vagyok az izraeli gyökereimre és a zsidó örökségemre” – fogalmazott közleményében Portman, akit “mélyen megérintett” az elismerés. A színésznő azt is bejelentette, hogy a díjjal járó egymillió dollárt (269 millió forintot) a nők oktatásának, gazdasági előretörésének, egészségügyi ellátásának és politikai életben való érvényesülésének támogatására fordítja, a pénzösszeg “egy jelentős részéből” magában Izraelben támogatja a női egyenjogúságért vívott harcot.


Portman 1981-ben született Izraelben és fiatalon költözött az Egyesült Államokba, ahol gyermekszínészből vált világhírű filmcsillaggá. 2011-ben vehette át a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat a Fekete hattyú című filmben nyújtott alakításáért. 2015-ben ő rendezte Ámosz Oz izraeli író Szeretetről, sötétségről című önéletrajzi regényének filmváltozatát, amelyben főszerepet is játszott.

A Genesis-díj Alapítvány egyebek között Portmannek a nemek közötti egyenlőség, a szegénység felszámolása és az állatok védelme érdekében tett erőfeszítéseit méltatta. Stan Polovets orosz származású amerikai üzletember és filantróp, a Genesis-díj Alapítvány társalapítója és elnöke a világszerte élő több millió fiatal zsidó “példaképének” nevezte a színésznőt.


Portman a Genesis-díj ötödik és egyben első női kitüntetettje. A díjat várhatóan Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő adja át a színésznőnek 2018 júniusában Jeruzsálemben.

Az egymillió dollár értékű díjjal olyan hírességeket tisztelnek meg, akik szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és elkötelezettséget mutatnak a zsidóság és Izrael iránt is. A 2014-ben alapított elismerést eddig Michael Bloomberg korábbi New York-i polgármester, Michael Douglas Oscar-díjas színész, Jichák Perlman hegedűművész, valamint Anish Kapoor szobrász vehette át.

Kapcsolódó Cikkek