EUR: 310,34 Ft
CHF: 266,53 Ft
2017. november 01., szerda
Marianna

Belföld

Szijjártó: A terrorfenyegetettség globális jelenség

A New York-i támadás világosan mutatja, hogy a terrorfenyegetettség globális jelenség – jelentette ki az M1 aktuális csatornának nyilatkozva a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter megerősítette, hogy továbbra sem tudni magyar érintettről.

Kedden egy kisteherautó forgalmas bicikliútra hajtott New Yorkban, Manhattan délnyugati részében, több embert elgázolt, majd egy iskolabusszal ütközött. A támadásban nyolcan meghaltak és tizenegyen megsebesültek. A halálos áldozatok között öt argentin és egy belga állampolgár van.


Szijjártó Péter megerősítette, hogy továbbra sem tudnak magyar áldozatról vagy sérültről. Mint mondta, harmincegyen regisztráltak konzuli védelemre, azonban feltehetőleg ennél jóval több magyar tartózkodik a városban. A regisztráltakat megkeresték, és mindannyian jól vannak.

A miniszter azt mondta, a New York-i támadás is világosan mutatja, hogy a terrorfenyegetettség egy globális jelenség. Kiemelte, hogy az első számú célkitűzése minden politikai vezetőnek azt kell legyen, hogy ez emberek és az egyes országok biztonságát garantálja. Hozzátette: Magyarország az Amerikai Egyesült Államok szövetségese a terrorellenes küzdelemben is, és utalt ara, hogy Magyarország két éve kapcsolódott be az Iszlám Állam elleni harcba.


“A terrorizmus elleni globális küzdelemben Magyarországra továbbra is számíthatnak szövetségesei” – fogalmazott.

Kiemelte, minden politikai vezetőnek az a felelőssége hogy megvédje az embereket, és garantálja saját országa biztonságát. A biztonságot kell az első helyre tenni, és meg kell állítani az illegális bevándorlást.

A miniszter egyben tolmácsolta a magyar kormány részvétét a tragédiában érintettek hozzátartozóinak.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Elítéltek takarítják egész évben a temetőket

    Elítéltek takarítják egész évben a temetőket

    Évente több száz elítélt dolgozik önkéntesen, díjazás nélkül országszerte a temetők tisztán tartásán, szerdán, mindenszentek ünnepén pedig a márianosztrai fogvatartottak a helyi rabtemetőt teszik rendbe – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) kedden az MTI-vel.

  • Tajvani dokumentumfilm-napokat rendeznek a Toldi moziban

    Tajvani dokumentumfilm-napokat rendeznek a Toldi moziban

    Súlyemelő lányok, azonos nemű társat kereső férfiak, a tajvani opera hagyományos világába csöppenő vietnami énekesnő és “szellemősök” is szerepelnek a csütörtöktől szombatig tartó Taiwan Dox – Tajvani Dokumentumfilm Napok alkotásainak témái között.

  • Baleset miatt lezárás a Rákóczi úton

    Baleset miatt lezárás a Rákóczi úton

    Két autó összeütközött Budapesten, a Baross téren szerdán, a helyszínelés és műszaki mentés idejére lezárták a Rákóczi út mindhárom sávját a Blaha Lujza tér felé vezető oldalon – közölte a rendőrség a honlapján.