2018. január 21., vasárnap
Ágnes

Egyéb Nyíregyháza

Együtt mutatkoztak be a helyi termékek és a turizmus Rzeszówban

December első felében rendezték meg lengyelországi testvérvárosunkban, Rzeszówban a Nemzetközi Termék és Kiváló Minőségi Élelmiszer Vásárt, az Ekogala 2017 rendezvényt. Ebben az évben nemcsak a helyi termékek gyártói képviselték városunkat, hanem meghívást kapott a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. is, hogy bemutassa turisztikai attrakcióinkat.

A kétnapos vásárra kilátogató vendégek élénken érdeklődtek a magyar stand termékei és turisztikai kiadványai iránt, hiszen Rzeszów lakói előtt nem ismeretlen Nyíregyháza neve, sokan jártak már a városunkban. Leginkább a fürdő iránt volt nagy érdeklődés, de a kóstolóba vitt pálinkákat is szívesen fogyasztották a helyiek. A nyíregyházi termékek közül a kolbász volt a favorit, de kelendőek voltak a szörpök, gyümölcslevek, lekvárok és sajtok is.


(Fotó: TDM/Nagy volt az érdeklődés a nyíregyházi stand iránt)

A 2017. évet egy igazán jó hangulatú és sikeres kitelepüléssel zártuk, s reméljük, hogy az idei megjelenéseinknek köszönhetően a jövőben is minél több kül- és belföldi turista látogat el Nyíregyházára – tájékoztattatta szerkesztőségünket Furkóné Szabó Marianna ügyvezető.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek