EUR: 311,34 Ft
CHF: 259,59 Ft
2018. április 21., szombat
Konrád

Egyéb Nagykanizsa

Futás az apróságokért

Több mint százan húztak futócipőt az elmúlt hétvégén, hogy részt vegyenek a Kanizsai Futóklub jótékonysági versenyén. Aki eljött s teljesítette a penzumot, a kanizsai gyermekotthont támogatta.

A futóklub is csatlakozott az Egy doboznyi szeretet jótékonysági kezdeményezéshez, így sokan cipősdobozba rejtett ajándékokkal érkeztek a Csónakázó-tóhoz. A személyenkénti ezerforintos nevezési díjból befolyt összeg pedig a gyermekotthonban élők karácsonyát teszi szebbé. Az önkormányzat azt vállalta, hogy megduplázza a summát.


Többen Mikulás-dízájnban teljesítették az öt kilométeres távot (Fotó: Gergely Szilárd)

A hideg időben közös kocogással és bemelegítéssel indult a program, majd elstartolt a mezőny a Csótó körüli öt kilométeres etapra, amit többen Mikulásnak öltözve vagy legalábbis Mikulás-dizájnnal teljesítettek. A futókat az Egy doboznyi szeretet jótékonysági akció kezdeményezője, Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő indította útnak, aki úgy fogalmazott, ez a futás az adakozás és az egészséges életmód fontossága mellett a Csónakázó-tóra is ráirányítja a figyelmet.

– Itt nagyon jó lehetőség nyílik a sportra – fogalmazott a politikus –, hiszen akadály nélkül körbe lehet futni akár az egész tavat. Várhatóan jövőre pedig egy olyan pálya is épül majd, amelyen kocogni és kerékpározni is lehet.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Először nevezetek el fajt egy tévéműsorról: a BBC A kék bolygó című sorozatáról kapta a nevét az óceán “lüktető szíveként” is emlegetett planktonok egyik faja.

  • Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősre támadt egy 26 éves férfi Miskolcon, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellene a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.

  • Hétvégén is marad a jó idő

    Hétvégén is marad a jó idő

    Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.