2018. április 21., szombat
Konrád

Egyéb Ózd

Generációk találkoztak

Egész délutánt betöltő programon vehettek részt az ÓMI Olvasóban azok a szórakozásra váró fiatalok, akik elfogadták a Bárka Színpad invitálását. Az épület pincehelyiségében volt zene, tánc és ajándéktárgy-készítés.

A Bárka Színpad közösségi munkájának erősítése, közösségek fejlesztése című projekt  (EFOP-1.3.5-16-2016-00979) június óta zajlik. A színpad vezetője, Tompa Zoltán elmondta, hogy a hároméves projekt még több alkalmat, lehetőséget biztosít a közösségi munkának, együtt gondolkodásnak, közös tevékenységeknek, társadalmi felelősségvállalásnak, önkéntességnek.


Fotó: Lokál
A kézműves foglalkozáson a kézügyességet próbálgatták a fiatalok

Először középiskolások készítettek hátrányos helyzetű gyerekeknek kisebb ajándékokat, és közös önkéntes feladatokról beszéltek, tervezgettek. Őket családi játszóház követte az ünnepekre való készülődés jegyében, ahol gyöngyből, papírból, agyagból, textilből készíthettek különböző ajándékokat, díszeket és játékokat. Fellépett a Szabad Szombat Táncegyüttes, a Vegyeskórus és Hagyományőrző Csoport (Arló), a Bárka Színpad népzenekara, a Water Drops Zenekar, a Highland Bastards Zenekar és az AB/CD Zenekar. Az esemény ingyenes volt, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával zajlott. Ilyen típusú rendezvény, esemény első alkalom volt a pályázaton belül.

Fotó: Lokál
Többfajta zenei irányzat szerepelt a kínálatban

Kapcsolódó Cikkek

  • Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Először nevezetek el fajt egy tévéműsorról: a BBC A kék bolygó című sorozatáról kapta a nevét az óceán “lüktető szíveként” is emlegetett planktonok egyik faja.

  • Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősre támadt egy 26 éves férfi Miskolcon, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellene a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.

  • Hétvégén is marad a jó idő

    Hétvégén is marad a jó idő

    Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.