2019. február 21., csütörtök
Eleonóra

Belföld

Gyermek és várandós nő is van a miskolci társasháztűz sérültjei között

Gyermek és várandós nő is van a csütörtök délelőtti miskolci társasháztűz füstmérgezést szenvedett sérültjei között – közölte Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója az MTI-vel.

Mint elmondta, heten kerültek kórházba, mindannyian füstmérgezést szenvedtek, égési sérült nincs közöttük. Egy ember súlyos, három közepes, kettő pedig könnyű füstmérgezést szenvedett.


A gyermeket csupán a kora miatt vették fel a gyermekosztályra – közölte a főigazgató, aki a várandós asszonnyal kapcsolatban elmondta, hogy őt nőgyógyász is megvizsgálja. A többieket a sürgősségi osztályon látták el, egyikük állapota sem kívánta meg eddig, hogy áthelyezzék a toxikológiai osztályra.

A katasztrófavédelem korábban azt közölte: csütörtökön délelőtt huszonnyolc embert menekítettek ki egy égő társasházból Miskolcon. A lángokat a tűzoltók a Szilvás utcai épületben eloltották, az otthonukból kihozott emberek számára egy melegedőbuszt irányítottak a helyszínre.

Kapcsolódó Cikkek

  • Az idén 9 százalékkal emelkedhetnek az átlagkeresetek

    Az idén 9 százalékkal emelkedhetnek az átlagkeresetek

    A tavaly decemberben kötött bérmegállapodás hatására, amelynek értelmében 2019. január 1-től 8 százalékkal nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, idén az átlagbérek vélhetően 9 százalékkal emelkednek majd – így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kereseti adatait.