EUR: 324,64 Ft
CHF: 279,34 Ft
2018. július 19., csütörtök
Emília

Belföld

Ingyenes lesz a bárányhimlő elleni védőoltás

Kötelezővé teszik a bárányhimlő elleni védőoltást a Nemzeti immunizációs programban, az egészségügyi dolgozók számára pedig kötelező lesz a kanyaró elleni immunstatus és szükség esetén ők is ingyen oltást kapnak – tudta meg a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi).

A tárca tájékoztatása szerint a bárányhimlő elleni vakcinák beadása a jelenlegi védőoltási naptárba úgy illeszthető be a legjobban, ha az oltási sorozat két részletének beadása 15 és 18 hónapos életkorban, egy másik kötelező oltással egy időben történik – olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.


Hozzátették: bár a betegség általában enyhe lefolyású fertőzés, immunhiányos csecsemőknél életveszélyes lehet. “Cseppfertőzéssel terjed és nagyon ragályos, 15-16 éves korára a lakosság 95 százaléka átesik rajta”.

Magyarországon a bárányhimlő adja a bejelentett fertőző betegségek felét. Az évi megbetegedések száma 28 800 és 52 600 között változott 1998 és 2016 között, míg a kórházban ápolt betegek aránya 0,7-1,7 százalék között mozgott.


Az Emmi szerint azokban az országokban, ahol az oltási rendbe illesztették a bárányhimlő elleni vakcinát, az éves megbetegedések száma 80-90, a kórházi ápolások száma 80, míg az orvoshoz fordulásoké 60 százalékkal csökkent.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Orbán Balázs: Működik a Modern városok, indul a Modern falvak program

    Orbán Balázs: Működik a Modern városok, indul a Modern falvak program

    A Modern városok program 200-nál több, már elindult projektjének háromnegyede tervezési, illetve kivitelezési szakaszban van, és jövőre indulhat a legkisebb települések népességmegtartó képességét fejlesztő Modern falvak program – mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

  • Az ENSZ migrációs csomagja nem képviseli az európaiak érdekeit

    Az ENSZ migrációs csomagja nem képviseli az európaiak érdekeit

    Az ENSZ globális migrációs csomagja nem az európai emberek, hanem a kibocsátó országok érdekeit képviseli – hangsúlyozta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

  • Idén eddig 851 millió forint tartozást engedett el az állam a gyermekek után

    Idén eddig 851 millió forint tartozást engedett el az állam a gyermekek után

    Idén minimum tízmilliárd forint áll rendelkezésre azon családok számára, ahol legalább három gyermek van és jelzáloghitel-tartozással rendelkeznek. Számukra januártól a harmadik gyerektől gyermekenként egymillió forintos kedvezmény jár a hiteltörlesztéshez, eddig már 851 családot támogatott így az állam – tudta meg a Magyar Idők.