EUR: 324,64 Ft
CHF: 279,34 Ft
2018. július 19., csütörtök
Emília

Egyéb XIX.kerület

Két pontra a feljutástól

A másodosztályú kézilabda-bajnokság harmadik helyén áll féltávnál a hazai mérkőzéseit a Soroksári Sportcsarnokban játszó Kispest együttese.

Az őszi szezon után megjósolni sem lehet, ki nyeri a keleti csoportot és jut fel az élvonalba, ahonnan tavaly pont Fundák Annamáriáék (képünkön fehérben) estek ki. Az Eger és a Szeged is megelőzi Béki Nagy Bertalan együttesét, de az éllovashoz képest csak két pont a hátrányuk. Viszont mögöttük is szoros az élmezőny, például a hatodik Göd is csak négy pontra van a listavezetőtől. A téli szünet után a bajnokság január végén folytatódik, a Kispest január 31-én a Nyíradonyt fogadja.

Kapcsolódó Cikkek

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.

  • Lezárják a 21-es nógrádi szakaszát

    Lezárják a 21-es nógrádi szakaszát

    Az Ózd-Budapest irányába közlekedőket érintő hír: Tar és Mátraverebély között teljes útzáras terelést vezetnek be július 21-22 között a vadátjáró beemelési munkái miatt.