2018. április 21., szombat
Konrád

Egyéb Békéscsaba

Kinek kell fizetni a járulékot?

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-ig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el – és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra –, akkor december 16-tól (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez 2017-ben havonta 7110 forint, naponta pedig 237 forint.


Ez azt is jelenti, hogy legkésőbb december 30-ig, azaz az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság lejártát (december 15-öt) követő 15 napon belül be kell jelentkezni a NAV-hoz a 17T1011 jelű adat- és változásbejelentő lapon. A nyomtatvány a www.nav.gov.hu honlapról letölthető és benyújtható ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy nyomtatva postán, illetve személyesen az ügyfélszolgálaton.

Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhó utáni hó 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni a NAV Egészségbiztosítási Alapot megillető bevételek magánszemélyt, őstermelőt, egyéni vállalkozót, kifizetőt terhelő kötelezettség beszedési számlájára, amelynek száma: 10032000-06056229. Átutaláskor a közlemény rovatban az adóazonosító jelet kell feltüntetni. Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett – hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával – más személy vagy szervezet fizesse meg – tudtuk meg Jegyinák Attilától, a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatósága sajtóreferensétől.

Kapcsolódó Cikkek

  • Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Először nevezetek el fajt egy tévéműsorról: a BBC A kék bolygó című sorozatáról kapta a nevét az óceán “lüktető szíveként” is emlegetett planktonok egyik faja.

  • Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősre támadt egy 26 éves férfi Miskolcon, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellene a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.

  • Hétvégén is marad a jó idő

    Hétvégén is marad a jó idő

    Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.