EUR: 322,45 Ft
CHF: 281,99 Ft
2018. október 16., kedd
Gál

Egyéb Debrecen

Közösen az agrárium fejlődéséért

A vidék gazdaságát erősíti a program, amelyet több mint 900 millió forintos uniós támogatásból valósít meg közösen az elkövetkező három évben a Debreceni Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem és az Eszterházy Károly Egyetem.

A három intézmény „Komplex vidékgazdasági és fenntarthatósági fejlesztések kutatása, szolgáltatási hálózatának kidolgozása a Kárpát-medencében” címmel az élelmiszer- és agrártudományok területén tematikus kutatási hálózati együttműködések megvalósítására fordíthatja a támogatást.

– Az EU multifunkcionális agrármodelljének célja, hogy egy gazdaságilag hatékony, ugyanakkor környezeti szempontból fenntartható mezőgazdaságot alakítson ki, amely képes hozzájárulni a vidéki térségek – mint a Kárpát-medence – integrált fejlődéséhez – hangsúlyozta a program megnyitóján Jávor András. A projekt szakmai vezetője hozzátette: mindez szolgálatot tesz az ott élő magyarságnak, ugyanakkor erősíti az anyaországgal tartott kapcsolatot is.

Kapcsolódó Cikkek

  • Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Korszerű betegfelvételi központ várja a csepelieket is

    Mostantól korszerűsített és bővített betegfelvételi központ fogadja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épületébe érkezőket. A fekvő- és a járóbetegek felvételének szétválasztásával gyorsabb lesz a regisztráció, és csökken a várakozási idő.

  • Figyelemfelhívó séta a nők egészségéért

    Figyelemfelhívó séta a nők egészségéért

    A mellrák megelőzése érdekében a szűrővizsgálatok fontosságára igyekezett felhívni a figyelmet a Fagyöngy Egyesület, akik október első hétvégéjén idén is megrendezték a már hagoymányosnak nevezhető rózsaszín lufis sétájukat Veszprém belvárosában.

  • Öt sérült a karambolban

    Öt sérült a karambolban

    Összeütközött két autó az M5-ös autópálya soroksári szakaszán múlt kedden, öt ember megsérült. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-hez eljuttatott közleményben arról tájékoztatott, egy időre az érintett útszakaszon egy sávra szűkült le a forgalom.

  • Oktassák az állatvédelmet!

    Oktassák az állatvédelmet!

    Állatvédelmi oktatás bevezetését javasolja a Fidelitas megyei szervezete az oktatási intézményeknek Tatabánya mellett, Tatán, Oroszlányban, Kisbéren, Komáromban és Esztergomban.