2018. április 21., szombat
Konrád

Egyéb Érd

Lépeget a Delta az NB II–ben

Négy vereséggel a hátuk mögött utaztak az érdi Delta RSE női röplabdacsapatának tagjai Gödöllőre, ahol a GRC U21-es együttese ellen léptek pályára. Az első játszmát az érdiek három ponttal, 25-22-re megnyerték. A házigazda a második felvonásban hét ponttal jobbnak bizonyult, ám a harmadik szettben 25-21-es eredménnyel ismét az érdiek győzedelmeskedtek.

A kiélezett negyedik szettben másodszor jött vissza a meccsbe a Gödöllő, de a mindent eldöntő ötödik játszmában ismét az érdiek következtek, és végül összesítésben 3-2-re győztek, így megszerezték első sikerüket a másodosztályban.


A Delta az MTK együttese elleni összecsapást is ígéretesen kezdte: az első játszmát kilenc ponttal, 25-16-ra megnyerte. Sőt a második szett kiélezett végjátékában 27-25-tel sikerült felülkerekedni. Az érdi együttes tehát már 2-0-ra is vezetett, közel állt első hazai győzelme megszerzéséhez, ám a fővárosi kék-fehérek a harmadik felvonást öt ponttal, a negyediket tízzel nyerték meg. Így a sírból hozta vissza a találkozót az MTK, a mindent eldöntő, ötödik játékrészt pedig 15-11-re megnyerte, így a vége 3-2 lett a fővárosiak javára.

Felvételünk a Delta RSE Érd – MTK mérkőzésen készült.
Fotók: Pecsuvácz Péter

A legutóbbi mérkőzés ugyancsak éles küzdelmet hozott. Az elmúlt szombaton az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium sportcsarnokában léptek pályára a tatai TAC-SZESE ellen Dömötör-Mátrai Beáta tanítványai. A második játszmában nem sok hiányzott a házigazdáknak a szett megnyeréséhez, de 20-15-től semmi nem sikerült a hazaiaknak, 26-24-re veszítettek. Mivel az első és a harmadik játékrészt is a vendégek nyerték, a végeredmény: Delta RSE Érd–TAC-SZESE 0-3 (-15, -24, -17) lett.


Kapcsolódó Cikkek

  • Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Egy sorozatról neveztek el egy planktont

    Először nevezetek el fajt egy tévéműsorról: a BBC A kék bolygó című sorozatáról kapta a nevét az óceán “lüktető szíveként” is emlegetett planktonok egyik faja.

  • Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősökre támadt egy férfi Miskolcon

    Mentősre támadt egy 26 éves férfi Miskolcon, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés miatt emelt vádat ellene a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség – közölte a vádhatóság az MTI-vel kedden.

  • Hétvégén is marad a jó idő

    Hétvégén is marad a jó idő

    Helyenként eső, zápor, esetleg zivatar is lehet, de emellett sok lesz a napsütés, napközben többfelé 20-25 fokos maximumok várhatók – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.