2018. szeptember 23., vasárnap
Tekla, Líviusz

Egyéb Ózd

Ózd lett az árulás vesztese

December 11-én Ózd Város Önkormányzatának jelenlegi többsége évfordulót ünnepelhetett. Három éve ezen a napon jelentette be Janiczak Dávid, hogy három képviselő írásban vagy szóban jelezte felé, kilépett a Fidesz–KDNP frakcióból, és függetlenként folytatja munkáját, ami előrevetítette a Jobbik többségét.

2014-ben az önkormányzati választások után, október 28-án 14 fővel megalakult Ózdon a képviselő-testület. A városban Janiczak Dávidot választották polgármesternek, akinek lett volna lehetősége, hogy visszalépjen választókörzetében, és így időközi választás után még egy képviselő kerülhetett volna a grémiumba. Félt azonban attól, hogy másodszorra nem jobbikos jelölt lenne a befutó, ezért a polgármesteri feladatok mellett a képviselői helyet is megtartotta.


Az új testületbe öt jobbikos és egy MSZP-s képviselő került, a Fidesz–KDNP pedig nyolctagú frakcióval rendelkezett, amely 2014. november 27-én alakult. A polgármesternek így kisebbségben kellett volna vezetnie a várost, csakhogy már a bizottságokat sem tudták megalakítani. A december 11-i rendkívüli ülésen azonban Janiczak bejelentette, hogy Tartó Lajos, dr. Kósné Dargai Rita és dr. Mészáros Miklós arról tájékoztatták, kilépnek a Fidesz–KDNP-frakcióból.

Fotó: Lokál
Dr. Kósné Dargai Rita, Tartó Lajos, dr. Mészáros Miklós. Tőlük kell megkérdezni: mennyit fejlődött Ózd az elmúlt három évben?

Jutalmul Tartó megkapta a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöki székét, és tagja lett az Ügyrendi, Igazgatási és Rendészeti Bizottságnak, de a Közbeszerzési Bizottság elnöki helyét is kiérdemelte. A felhalmozott funkciói révén havonta többszázezres jövedelemre tesz szert.


Dr. Kósné Dargai Rita az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság elnöki tisztét „érdemelte ki”, amiért hátat fordított korábbi párttársainak, de tagja lett az Egészségügyi, Szociális és Munkahelyteremtési Bizottságnak is. Utóbbiban dr. Mészáros Miklós alelnöki posztot kapott. Nevezett három személy biztosítja a többséget annak a Jobbiknak, amelyik az elmúlt három évben egy köztéri vécé kivételével nem igazán tud beruházást felmutatni, miközben másodszor szavaztattak meg a testülettel hitelfelvételt. Tudni kell, hogy 2014-ben több száz millió forint költségvetési tartalékot örököltek a Fidesz–KDNP-től, és akkor elődeiknél jobb gazdálkodást ígértek. Kellett a három szavazat Farkas P. Barnabás indokolatlan alpolgármesteri kinevezéséhez is, ami a legutóbbi testületi ülésen elhangzottak szerint három év alatt 30-40 millió forintjába kerülhet Ózdnak. Nem véletlen tehát, hogy december 11-ét sokan az árulás napjaként tartják számon a városban.

A városért tették?

A Fidesz–KDNP-t eláruló hármak jó pozícióból tárgyaltak átállásukról, a jobbikosok pedig osztották nekik a pénzes helyeket. Így lett Tartóból markát Tartó Lajos, aki kiharcolta magának a Közbeszerzési Bizottság elnöki helyét is. Az elhíresült városházi lehallgatási hangfelvételen el is hangzik, hogy ő közel félmilliót megkeres az önkormányzatnál – bár nem derül ki, hogy nettó vagy bruttó összegről van szó. (Az illetmény és a bizottsági elnöki hely 178 300 forint, közbeszerzési bizottsági elnökként 106 625 forint jár, de még bekerült felügyelőbizottságokba is, ahonnan szintén pénz üti a markát.) Kósnénak is jár illetmény és bizottsági elnöki pénz (178 300 forint), ahogyan az Ózdszolg Felügyelő Bizottságából is kap, de ismereteink szerint tagja a közbeszerzési bizottságnak is. Utóbbi két testületnek információnk szerint Mészáros doktor is tagja.


Csak pár napot bírt ki a frakció

Kapcsolódó Cikkek

  • Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Meghalt Kulcsár Győző, a nemzet sportolója

    Szerda este hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Csapatban háromszoros világbajnok, továbbá két világbajnoki ezüst- és négy bronzérem tulajdonosa, valamint többszörös országos bajnok.

  • Egy elfelejtett hadjárat története

    Egy elfelejtett hadjárat története

    1968. augusztus 20-áról 21-ére virradó éjszaka a Varsói szerződés négy tagállama – Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária és Magyarország – megszállta a szintén szövetséges Csehszlovákia területét.

  • Fesztivál fesztivál hátán

    Fesztivál fesztivál hátán

    Javában dübörög a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál, de a muzsika kedvelői sem unatkoznak ebben az időszakban. Múlt hétvégén zajlott az Utcazenei Fesztivál, ahol élő zenés programokkal várták az érdeklődőket, és ahol többek között a Vahúr csodát lát együttes szórakoztatta a közönséget.