EUR: 324,13 Ft
CHF: 278,61 Ft
2018. július 18., szerda
Frigyes

Belföld

Rendkívüli pénzügyi támogatást kap két budapesti kórház

Két budapesti kórház összesen 325 millió forint rendkívüli pénzügyi támogatást kap – jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Budapesten, a két kórházigazgatóval közösen tartott sajtótájékoztatón.

Mészáros János közölte: a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak 200 millió forinthoz, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet 125 millió forinthoz jut.


Előbbi intézményben a fűtésrendszer korszerűsítésére, utóbbiban a sürgősségi betegellátáshoz tartozó részlegek felújítására költhetik a támogatást – tette hozzá.

A helyettes államtitkár jelezte, ezt a kormányzati támogatást a fenntartó vis maior keretén, és az Egészséges Budapest Program kórházakra eső forrásain felül kapják az intézmények ahhoz, hogy a gyógyító munka zavartalan legyen.


Ralovich Zsolt, a Jahn Ferenc kórház főigazgatója elmondta, az intézmény 380 ezer ember ellátásáért felelős, a sürgősségi osztályon naponta körülbelül száz beteg fordul meg.

A most kapott támogatásból többi között külön mentőbejáratot, új betegfektető szobákat, a beteghordó ágyaknak külön tárolóhelyiséget alakítanak ki, növelik és komfortosítják a nővérszobát, minden szobában oxigénhálózatot építenek ki, klimatizálnak egyes helyiségeket, illetve javítják a váróhelyiségek szellőztetését is.

Kázmér Tibor, a Szent János kórház főigazgatója azt mondta, a rendkívüli támogatásból a fűtésrendszer korszerűsítésére költenek, és egyes épületekben cserélik a hőcserélő berendezéseket. A beruházások folyamatosak – tette hozzá.

Hozzátette, a folyamatban lévő Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program pályázatából pedig az épületek tető- és hőszigetelése valósul meg.

Mészáros János elmondta azt is: a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központnak van lehetősége arra, hogy az idei 5,5 milliárd forintos vis maior keretből támogatást adjon az intézményeknek egyes váratlan, a működést akadályozó, ad hoc probléma megoldására. Az idei keret többségét már elköltötték, vagy már lekötötték, így a most bejelentett támogatás ezen felüli – tette hozzá.

A helyettes államtitkár felelevenítette, hogy az előző uniós ciklusban 500 milliárd forint állt rendelkezésre a vidéki kórházak fejlesztésére. Ebből a kórházi infrastruktúrára 322 milliárd, míg eszközökre, műszerekre 104 milliárd forint jutott.

A fejlesztések tovább folytatódnak – mondta -, így 2017-2026 között a fővárosi és Pest megyei intézményhálózatra nagyságrendileg 700 milliárd forint jut az Egészséges Budapest Program keretében.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Fidesz: Az ellenzék megint Sorost védi

    Fidesz: Az ellenzék megint Sorost védi

    A Fidesz-frakció szóvivője szerint “az ellenzék megint Soros Györgyöt védi”. Halász János az MTI-hez szerda délután eljuttatott közleményében a nemzetbiztonsági bizottság ülése kapcsán elhangzott ellenzéki nyilatkozatokra reagált.

  • Borús, esős lehet a csütörtök

    Borús, esős lehet a csütörtök

    Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, de szerdán a délnyugati határvidéken, csütörtökön az Alföldön hosszabb időre is kisüthet a nap.

  • Soltész: Ismét emelkedik a nemzetiségek támogatása

    Soltész: Ismét emelkedik a nemzetiségek támogatása

    A jövő évi költségvetésben is nő a magyarországi nemzetiségek támogatása; az erre a célra fordított összeg a 2010-es kormányváltás óta több mint négyszeresére emelkedik – közölte a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.