2019. február 21., csütörtök
Eleonóra

Egyéb Sopron

Szekeres Adrien ünnepi koncertje

Szekeres Adrient aligha kell bárkinek is bemutatni. A gyönyörű hangú énekesnő idén ismét varázslatos adventi hangulattal örvendezteti meg a soproni közönséget december 16-án az Evangélikus templomban. A páratlan hangú előadóművész az ünnep közeledtével legszebb karácsonyi dalait és szívből szóló slágereit énekli el, de Megállók című lemezéből is ízelítőt kaphat a közönség.


Adrien mindig is fontosnak tartotta az ünnepre való ráhangolódást a nagy rohanás mellett. – Azt gondolom, hogy a lelkünket is fel kell készíteni a karácsonyra. A hangolódásnak remek eszköze a zene. Sopronban is szeretném közelebb hozni az ünnep hangulatát és kicsit átvarázsolni a közönséget – mesélte az énekeső.
A soproni koncert egy igazi családi kikapcsolódás lehet, ahol kicsik és nagyok egyaránt találnak maguknak szívhez szóló, ünnepi dallamot. Nem maradhat el az örök klasszikus, az Ave Maria, de a gyerekek kedvence, a Száncsengő csilingel című dal sem.
– Nagyon szeretem látni, amikor a különböző generációk együtt jönnek a koncertre, amikor a nagymama kézen fogja az unokáját. Ezúttal is minden korosztály talál majd magának ismerős, dúdolni való dallamot – emelte ki Szekeres Adrien.


 

Szekeres Adrien: Ünnep
Adventi koncert
December 16. 18 óra
Evangélikus templom

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Tollaslabdában is jók az érdiek

    Tollaslabdában is jók az érdiek

    Az érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában rendezték meg a Pest megyei tillaslabda diákolimpia döntőjét 109 résztvevővel.

  • Pillantás a rácsok mögé

    Pillantás a rácsok mögé

    Az 5. BIDF (Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) versenyfilmjeként mutatták be a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön lelkészéről, Butsy Lajos atyáról készült dokumentumfilmet.

  • Újra Zalaegerszegre jön az Omega

    Újra Zalaegerszegre jön az Omega

    Az Omega együttes 2019-ben sem tétlenkedik, koncertturnéra indult Tűzvihar címmel, városunkba március 09.-én érkeznek. A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar rockcsapat 1962óta hódít, ám először külföldi együttesek dalainak feldolgozásával lettek népszerűek.