2018. január 21., vasárnap
Ágnes

Extra

Tőlük búcsúztunk 2017-ben

Az idei évben számos hírességtől búcsúztunk, összeszedtük a legismertebb embereket akik ma már nem lehetnek köztünk. A lista a teljesség igénye nélkül készült.

Klapka György


Pár nappal 88. születésnapja után halt meg az Aranyember, január 4-én.  Magyar üzletember, táncos, koreográfus.

Klapka György (Fotó: Máté Krisztián)

 

Torgyán József


Magyar politikus és ügyvéd. 1990–2002 között országgyűlési képviselő, 1991-től 2002-ig az FKGP elnöke, 1998 és 2001 között földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Január 22-én hunyt el 84 évesen.

MTI Fotó: Kovács Attila

 

Sir John Vincent Hurt

Golden Globe- és BAFTA-díjas angol színész. Rengeteg film fűzödik nevéhez, köztük a Harry Potter, Parfüm, és a V mint vérbosszú is. Az elenfántember című filmert Oscar-díjra is jelölték. Január 25-én hunyt el hasnyálmirigyrákban.

 

Chris Cornell

Christopher John Boyle, amerikai rockzenész, dalszerző, aki leginkább a seattle-i Soundgarden énekeseként, illetve az Audioslave korábbi énekeseként vált ismertté. A kivételes, közel négy oktávos hangterjedelemmel rendelkező Cornell szólóalbumokat és filmzenéket is készített. Május 18-án 52 évesen egyik turnéja során vetett véget önkezűleg életének.

Chris Cornell

 

Roger Moore

Az angol színészt és producert legtöbbeknek nem kell bemutatni. Leghíresebb szerepei közé mégis csak a James Bond sorolható. A május 23-án elhunyt hírességtől 89 éves korában búcsúztunk.

/Fotó: Profimedia

 

Prodigy

Negyvenkét éves korában június 21-én  Las Vegasban halt meg a 90-es évek sztárja. A Mobb Deep rappere egy ritka betegségben szenvedett és nagy valószínűséggel ez okozta a halálát is.

 

Schubert Éva

Kossuth-díjas magyar színésznő, rendező, színészpedagógus. Csontritkulása miatt kerekesszékbe kényszerült, hosszan tartó betegség után életének 86 évében halt meg július 11-én.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

 

Chester Charles Bennington

Amerikai énekes, a Linkin Park és a Dead by Sunrise frontembere. Mielőtt öngyilkos lett éveken át küzdött súlyos depresszióval. Július 20-án 41 évesen halt meg az ismert énekes.

Fotó: Google

 

 Lorán Lenke

Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Kozák László Jászai Mari-díjas színművész özvegye. A harsány színésznő augusztus 27-én 90 évesen halt meg.

Fotó: dfp

 

Hugh Hefner

Hugh Marston Hefner  amerikai sajtómágnás, a Playboy magazin kiadója, kitalálója és szerkesztője. A playboy életérzés atjya. Szeptember 27-én hunyt el 91 évesen.

 

Aradszky László

Magyar énekes, olaszos slágereivel az 1960-as években a magyar tánczene egyik legnépszerűbb előadója. Rosszullét után álmában hunyt el október 8-án az ikonikus zenész, 82 éves volt.

MTVA Fotó: Zih Zsolt

 

 Som Lajos

Magyar zenész és basszus gitáros. Hetvenedik életévében október 30-án hunyt el a Piramis együttes meghatározó alakja.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

Stadler József

Az ismert vállalkozó 66 éves korában hunyt el egy agyvérzés következtében, november 21-én.

 

Fábián Juli

Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után december 16-án  Budapesten hunyt el. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró a The Zoohacker énekesnője 37 éves volt.

Kapcsolódó Cikkek