2018. október 24., szerda
Salamon

Külföld

Trumpnak nagyon nem tetszik, hogy Kína nyersolajat adhatott Észak-Koreának

Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésben nehezményezte csütörtökön, hogy Kína állítólag nyersolajat adott Észak-Koreának.

“Ha ez így folytatódik, soha nem lesz barátságos megoldás az észak-koreai problémára” – fogalmazott Donald Trump. Leszögezte, hogy Kínát “rajtakapták”, és csalódottságát fejezte ki, mert Peking lehetővé tette nyersolaj Észak-Koreába szállítását.


Mikroblog-bejegyzésében Donald Trump nem szolgált részletekkel.

Dél-Korea egyik legnagyobb napilapja, a Csoszun Ilbo – amely naponta több mint másfélmillió példányban fogy el – meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt adta hírül, hogy kínai tankerhajók október óta mintegy 30 alkalommal a nyílt tengeren nyersolajat adtak át észak-koreai hajóknak.

A kínai külügyminisztérium cáfolta, hogy ne tartaná tiszteletben az ENSZ Észak-Korea ellen hozott szankcióit, s a pekingi külügyi szóvivő még szerdán azt közölte, hogy a tárcának nincsenek információi a dél-koreai lapban megjelentekről. A szóvivőnő megismételte: Kína szigorúan betartja az Észak-Koreával szemben foganatosított kereskedelmi korlátozásokat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Dicsérték Orbánt az angolok

    Dicsérték Orbánt az angolok

    Az angol Daily Mail című bulvárlap is beszámolt arról, hogy a magyar kormány beszüntette a gender-szakot az egyetemeken. A portál szélsőjobboldalinak nevezi Orbán Viktort és hogy-hogy nem a Soros-egyetem közleményét idézi a kérdésben, viszont az angol kommentelők kiállnak a magyar kormány döntése mellett.

  • Hatvanévesek lettek a Hupikék törpikék

    Hatvanévesek lettek a Hupikék törpikék

    Hatvan évvel ezelőtt “látták meg a napvilágot” egy képregény hasábjain a világhírűvé vált Hupikék törpikék, ebből az alkalomból kiállítást rendeztek Brüsszelben.