2018. október 19., péntek
Nándor

Életmód

Urmai Gabriella: A végzetnek többnyire rossz az időérzéke

Színészként kezdte, majd mégis a betűk világában kötött ki. Blogírás közben érzi a legjobban magát, hiszen ott nincsenek szabályok. Urmai Gabriella most érezte elérkezettnek az időt arra, hogy könyvet jelentessen meg, amelyben kilenc novella és egy kisregény kapott helyet. A Kilépőkártya című könyv írójával beszélgettünk.

– Színészként kezdte a pályafutását, aztán újságíró lett. Miért történt ez a váltás?


– Kilenc évig voltam a Veszprémi Petőfi Színház tagja, de mindig a betűk világában éreztem jól magam. Kislány korom óta írok, folyamatosan mentek a fejemben a sztorik. Amikor felnőttem, én nem hagytam el a képzeletbeli barátaimat.

– Miért nem egyből az újságírást választotta?


– Azért, mert a színpadon a fikció és a valóság keveredése teljes táptalajra talál, de kiderült, hogy ez nem az én terepem. Azt, hogy hogyan tartsam kordában a gondolataimat, újságíróként tanultam meg, de valójában mindig íróként gondoltam magamra. A sztorik tovább éltek bennem, és az újságírás azért mégiscsak a tények műfaja.

– Az újságírás mellett egy blogot is ír.

–  Három éve kezdtem el a Reneszánsz asszony babaháza című blogot. Először megmondó énblogger voltam, de rájöttem, hogy nem tudom megmondani a tutit, inkább szemlélődő vagyok és mesélő. Tulajdonképpen a blogból lett a könyv. Kellett hozzá barátom és kollégám, M. Kovács Róbert támogatása is – aki a könyv szerkesztője –, hiszen újságíróként is azt tapasztalom, hogy a papírra leírt szónak sokkal nagyobb súlya van.

– Ha már három éve megy a blog, miért most döntött úgy, hogy könyvet ad ki?

– Összeértek a szálak. Mindig azt képzeltem, hogy valaki majd felfedez, de arról ábrándozni, hogy valaki kiszúrja a zsenialitásomat a blogon és kiad egy könyvet, nem reális vágy. Rájöttem, ha könyvet szeretnék, azt nekem kell megcsinálni és izgatott a teremtés is, hogy hogyan lesz a virtuális világból kézzelfogható dolog. A bloggerháttér miatt persze mindenki fülön akar fogni, hogy melyik sztori személyes történet, de nincsenek előre megírt életreceptek. A végzetnek többnyire rossz az időérzéke, a szenvedélyt pedig nem tudjuk irányítani, ezért nem mindegy, hogy kikkel kötünk szövetséget a hétköznapokra. Az én korosztályomat baromira elfelejtik, mert leírják őket nőként, szakemberként, feleségként, és ott vergődnek mint önbizalomvesztett csomagok. A mai világban a negyven pluszos nőknek elég kevés lehetőség jut, pedig nagyon sok a feladat.

Fotó: Mészáros Diána

 

– Minden történet előtt egy ismert ember ajánlója olvasható. Mi alapján válogatta ki őket?

– Egy szempont volt, hogy olyan emberek legyenek, akik a saját területükön hitelesek és szenvedélyesek. Sors Tamás paralimpikon, Vastag Csaba énekes, Timkó Eszter, Trokán Anna, Szorcsik Viktória színésznő, Makai Gábor klinikai szakpszichológus, Salamon Bea prímás, Zámbó Márta spirituális coach és Kerékgyártó György költő számomra ilyen ember. A történetekhez rajzok is tartoznak, a grafikusom, Balázs Brigitta pontosan azt a világot tudja megmutatni, amit én belülről látok. A borítót is ő tervezte, az is egy hús-vér ember, mégis egy szürreális figura.

– Ha már a borító szóba került, nem tudok elmenni szó nélkül a mellett, hogy ön félmeztelen rajta.

– Igen. Mindenképpen fotós borítót szerettem volna, mert a kilencvenes évek elején voltam fiatal és akkor az nagyon menő volt, de egy 20 éves csajban gondolkodtam. Aztán szólt Brigi, hogy ha többnyire negyven pluszos nőkről szól a könyv, nem biztos, hogy jó ötlet egy fiatal lányt kirakni. Ő arra gondolt, hogy legyek én a „címlaplány”.

– Mennyire tetszett az ötlet?

– Nem gondoltam, hogy 46 évesen egy ilyen fotóval kell előállni, hiszen szabadság ide vagy oda, van két kamasz gyerekem és van egy húszéves házasságom. De a fotózáson annyira intim és csajos volt a hangulat, hogy akkor ott helyben nem zavart. Ha a lelki meztelenséget képviselem, akkor ezt is simán bevállalhatom. Az első szűrő a férjem volt, de tudtam, hogy nála átmegy. A gyerekek voltak a második szűrő. Amikor a 14 éves lányomnak megmutattam, ő azt mondta, hogy megkönnyebbült, mert félt tőle, hogy mi lesz majd ebből. Az anyukám még nem látta, úgyhogy nem tudom, mit szól hozzá.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A Pignon menü története

    A Pignon menü története

    A Thália Színházban a Legyen férfi, Monsieur Pignon! című előadás szereplői, Pindroch Csaba és Gubás Gabi tehetségüket a tűzhely mellett is bizonyíthatták, hiszen Ferencz Gábornak, a Sophie séfjének dolgoztak a keze alá.

  • Agyő, pánikroham!

    Agyő, pánikroham!

    Számos hatékony megoldás létezik a szorongás és az ezzel járó kellemetlen rohamok leküzdésére.