2018. július 18., szerda
Frigyes

Belföld

V4-ek: Erősíteni kell az uniós családpolitikát!

A V4-ek családpolitikai ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottságainak képviselői egyetértenek abban, hogy erősíteni kell az uniós családpolitikát, és abban is, hogy nem a migráció a megoldás a népességfogyásra – mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának fideszes elnöke azt követően, hogy az Országházban tartott csütörtöki találkozójuk után közös nyilatkozatot adtak ki.

Selmeczi Gabriella szerint ma “Brüsszel nem igazán családbarát politikát folytat”.


Közölte, a konferencián nyomatékosan hangot adtak annak, hogy a család a nő és férfi kapcsolatán alapul, ahogy az a magyar alaptörvényben is szerepel, és annak is, hogy elutasítják a “gender programot”. Hozzátette: a delegációk is egyetértettek abban, hogy “biológiai nemek vannak”.

Közölte, a konferencián elhangzott: elutasítják a “gender program” részeként azt, hogy vannak társadalmi nemek.


Elmondta, a záródokumentumot megküldik az Európai Unió 28 országa parlamentjeinek.

A Selmeczi Gabriella által konstruktívnak jellemzett rendezvényen megvitatták, hogy Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország milyen családpolitikai válaszokat ad arra, hogy egyre kevesebb gyerek születik.

Elmondta, konferencián egyetértettek abban, hogy a V4-ek országaiban “a demográfiai helyzet nem jó, javítani kell rajta, tennünk kell valamit”. Egyetértettek abban is, hogy a bevándorlás helyett “egy jó családpolitika” lehet a megoldás a népességfogyásra.

Közölte, a V4-ek feladatuknak tekintik, hogy Brüsszel figyelmét felhívják, az uniós jogalkotást pedig olyan irányba tereljék, hogy Európában erősödni tudjon a családpolitika. Gyengének érezzük az EU-ban a családpolitikai eszközöket, ezért egyetértettünk abban, hogy feladatunk a családpolitika erősítése – fogalmazott a házigazda.

Selmeczi Gabriella a V4 országok közös érdekeiről szólva örömét fejezte ki, hogy sikerült elkerülni, hogy a más országban dolgozó uniós állampolgároknak járó családtámogatásokat csökkentsék. “Kijelentettük, hogy nem vagyunk másodrendű állampolgárok, büszkék vagyunk a szaktudásunkra és a munkánkra, és az egyenlő bánásmód elvét alapvetőnek tartjuk a Kelet- és Közép-európai munkavállalók esetében” – mondta.

Kitért arra is, Kövér László házelnök meghívását tolmácsolta a Budapesten járt delegációtagoknak, akiket március 1-jén és 2-án ismét várnak a magyar fővárosba a V4-ek házelnöki találkozójára.

A négy ország parlamenti képviselői a dokumentum aláírása után egyebek mellett örömüket fejezték ki, hogy közösen is elkezdtek foglalkozni a mindenre kiterjedő demográfiai válsággal.

Arról beszéltek, hogy Budapestről Európának olyan gyógymódot ajánlanak, ami a családon alapul, és reményüket fejezték ki, hogy ezt a hangot Európa más fővárosaiban is meghallanák.

Kapcsolódó Cikkek

  • Irma néni folytatja

    Irma néni folytatja

    Román Józsefnét – vagy ahogy a gyerekek ismerik, Irma nénit – nemrégiben az ország legkedvesebb konyhásnénijének választották az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet versenyén.

  • Hatalmasra nő a családtámogatás

    Hatalmasra nő a családtámogatás

    A kormány változatlan intenzitással támogatja a magyar családokat, és jövőre minden eddiginél több pénzt fordít rájuk – mondta az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós.

  • Budapest rejtett csodáiról írt a CNN

    Budapest rejtett csodáiról írt a CNN

    Évente több millió turista érkezik Budapestre, hogy megcsodálhassa egyebek mellett a Parlamentet, a budai Várat vagy a Hősök terét. A CNN Travel nemrég azt a kilenc kevésbé ismert helyet gyűjtötte csokorba, amelyek sok utazó előtt rejtve maradnak, pedig gyönyörűek vagy éppen érdekesek.