EUR: 321,86 Ft
CHF: 281,07 Ft
2018. október 17., szerda
Hedvig

Külföld

Vasúti szerencsétlenség történt az Egyesült Államokban, halottak

Kisiklott egy személyszállító vonat az Egyesült Államokban helyi idő szerint hétfő reggel. Az ország észak-nyugati részén, Washington államban történt szerencsétlenségnek az AP amerikai hírügynökség értesülései szerint legalább hat halottja van.

A hatóságok tájékoztatása szerint 97 embert szállítottak kórházba.


Egészségügyi tisztségviselők legalább két, kritikus állapotban lévő sérültről tudnak, s 11 olyan emberről, aki komoly sérülést szenvedett a balesetben.

Az Amtrak vasúttársaság szerelvénye a DuPont város melletti autópálya egyik felüljáróján siklott ki – jelentette az amerikai média hétfőn. Értesülések szerint a 14 vagonból 13 siklott ki, a szerencsétlenség következtében pedig a felüljáró alatti autópályán két nyerges vontató és öt személygépkocsi is balesetet szenvedett.


/Fotó: TI/EPA/Washington State Patrol

Az illetékes seriff hivatala korábban megerősítette, hogy a balesetnek halottjai és sérültjei is vannak, de számokat nem közölt. Ed Troyer, a seriff hivatalának szóvivője is csak annyit mondott, hogy több halálesettel járt a szerencsétlenség.

Az Amtrak közlése szerint a vonaton legalább 78 utas és öttagú személyzet tartózkodott.

Az interneten elérhető képeken az látható, hogy a vonat hátsó vagonjai közül legalább kettő lecsúszott az Interstate 5 megjelölésű autópálya fölötti hídról, elzárva az utat a közlekedő gépjárművek előtt. Később jelentették, hogy a kisiklott vagonok az autópályán közlekedő több gépjárműre is rázuhantak, több autós megsérült, de köztük nincsenek halálos áldozatok.

/Fotó: MTI/EPA/Washington State Patrol

Az egyik utas, Chris Karnes, aki a mozdonyhoz közelebbi egyik vagonban utazott, elmondta, hogy a szerencsésebb utasok kénytelenek voltak kirugdosni a vonatablakokat, mert a vészkijáratok nem működtek.

Megerősítették a gyorshajtást

A vonat Seattle-ből tartott az Oregon állambeli Portlandbe egy teljesen új, aznap először használt pályán, amelyet azért építettek meg egy régi pályával nagyjából párhuzamosan, hogy tehermentesítsék annak forgalmát, és rövidebb legyen a menetidő. Az automata sebességblokkoló berendezés azonban egyelőre nem működött ezen az ívelt szakaszon. A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy a mozdonyvezető manuálisan miért nem csökkentette a sebességet az előírtnak megfelelően.

Kapcsolódó Cikkek