2018. január 20., szombat
Fábián, Sebestyén

Sport

Abidal: Messi nem akart látni

Éric Abidal, az FC Barcelona egykori védője megszólalt a francia Canal+ csatornának rákos megbetegedéséről, amelyet 2011-ben diagnosztizáltak nála. Az interjúban arról is beszélt a Lionel Messi nem bírt ránézni ebben az időszakban.

Éric Abidal elmondta a riporternek, hogy mikor betegsége miatt 2012 februárja és 2013 áprilisa között nem léphetett pályára motivációs videókat küldött csapattársainak.


A francia védőt 2011-ben diagnosztizálták májrákkal, és annak ellenére, hogy hat héttel az első operációját követően visszatérhetett a pályára, hamarosan egy évet kellett kihagynia, mivel a betegség kiújult a szervezetében. Ebben az időszakban a futballista videókkal szerette volna segíteni a csapatot, de Lionel Messi arra kérte, hogy nem küldje el ezeket, ugyanis felzaklatja a játékosokat. Abidal sose fogja elfelejteni, hogy mennyire szenvedett ebben az egy évben.

– Azt a fájdalmat sose fogom elfelejteni. Elviselhetetlen volt, mintha egy késsel szurkáltak volna folyamatosan. Amikor az orvosok közölték velem, hogy műtétre lesz szükségem, boldog voltam, mert elképesztően szenvedtem. Nem kívánom senkinek azt az érzést. Akkor nagyon sovány voltam, és egy mérkőzés előtt küldtem egy videót a csapattársaimnak, hogy támogassam őket. Tudja mit mondott Messi? Azt mondta, hogy ne küldj ilyen felvételeket, mert fáj nekünk. Én nem így fogtam fel. Csak bátorítani akartam őket, de azt mondták, hogy úgy nézek ki, mint egy hulla és csak idegesek lettek tőle – emlékezett vissza a 38 éves futballista.


Abidal arra is kitért, hogy egyszer mikor Thierry Henry meglátogatta a kórházban összetört.

– Mikor Thierry eljött, hogy megnézze hogy vagyok sírtam, mint egy kisgyerek. Nem akartam, hogy abban az állapotban lásson, de azért titokban örültem, hogy meglátogatott – mondta.

Abidalnak májátültetésre volt szüksége és 2012 márciusában teljesen felépült, majd 2013 áprilisában visszatért a Barcelonába, azonban már azon a nyáron távozott is a klubtól.

A katalán csapat után a Monacóban és az Olympiakosban is megfordult, végül 2014 decemberében visszavonult.

Kapcsolódó Cikkek

  • 29 meccs után kikapott a Barca

    29 meccs után kikapott a Barca

    Megszakadt a Barcelona 29 meccs óta tartó veretlenségi sorozata. A spanyol Király Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén az Espanyol az ifjonc Oscar Melendo 88. percben szerzett góljával 1-0-ra győzött. A hazai sikerhez némileg Lionel Messi is hozzájárult, hiszen a 61.

  • Zidane nem tudja elképzelni a Realt Ronaldo nélkül

    Zidane nem tudja elképzelni a Realt Ronaldo nélkül

    Hiába érkeznek egyre gyakrabban a Cristiano Ronaldo távozásáról szóló hírek, Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője egyszerűen nem tudja elképzelni a királyi gárdát a portugál klasszis nélkül – írja a goal.