2018. december 19., szerda
Viola

Belföld

Don-kanyari túlélő: Így éltem túl a poklot

Hetvenöt éve, 1943. január 12-én indította meg támadását a szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban, melynek következtében a 207 ezer fős 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. A Lokál rátalált az ütközet egyik résztvevőjére, aki nemcsak a háborút, hanem az azt követő fogságot is túlélte. A fronton uralkodó körülményekről a 97 éves Ferenczy Lajossal beszélgettünk.

 – 1942-ben besoroztak katonának Szatmárnémetiben. Kaptunk egy alapkiképzést, aztán két hónapig a kaszárnyában várakoztunk. 1942 december 18-án kivittek minket a frontra, mivel kellett a németeknek az utánpótlás. Akkor én épp egy zsidó lánynak udvaroltam, amiért persze eljárást indítottak ellenem. Ezerszer leíratták velem, hogy zsidókkal nem szabad szóba állni – kezdte a Lokálnak Ferenczy Lajos, a Don-kanyarban történt tragédia egyik utolsó túlélője, aki most a romániai Szatmárnémetiben él lánya családjával.


Lajos bácsi január 29-én tölti be a 98. életévét, de még most is emlékszik, hogy a hadseregben a kilencedik utászezredhez tartozott, feladata az volt, hogy utakat robbantson a hótorlaszokban, ezzel megkönnyítve az ágyúk mozgatását.

– A hatalmas ágyúkat 100-200 métert kellett vinni, persze kézzel, ugyanis a lovakat elszállították, hogy legalább azok ne pusztuljanak el. Rettentő hideg volt, a ruháink pedig vékonyak voltak. A németek jobban fel voltak készülve a télre, nekik bundájuk volt és szőrcsizmájuk. Mínusz 40 fok volt, fagyoskodtunk és fagyott húsdarabokat ettünk, ha tűzszünet volt az oroszoktól kaptunk krumplit. Érdekes, hogy napközben sosem támadtak. Mindig kora reggel vagy este kezdődött a tűzharc. Ütközetek után reggel 9 és 10 között fegyverszünet volt, ilyenkor szedtük össze a sebesülteket és a halottakat. A „dögészek” nem győzték ellátni a sebesülteket, hamar megteltek a frontvonali kórházak. Borzasztó látvány volt, az egyik a karját, a másik a lábát veszítette el. Én csak egy golyót kaptam a vádlimba, ami három hónapig volt bennem, de többször súroltak a lövedékek, még a kulacsomat is átlőtték. Február környékén az oroszok áttörték a frontot és körülzártak minket, a magyar tisztek pedig mindenkit felszólítottak a menekülésre. Rengeteg még élő, az életéért könyörgő bajtársunkat hagytuk hátra a tisztek parancsára – emlékezett vissza Lajos bácsi, hozzátéve, hogy a menekülés sem volt egyszerű, ugyanis a golyók folyamatosan záporoztak és a hóban csak kúszva tudtak haladni.


– A vasút mentén volt egy árok, oda kellett eljutunk, majd olyan 500 métert kúszva tettünk meg, amíg elértünk egy német szerelvényig. Jött egy mozdony, amely 80-100 kilométerre elszállított minket a Don-kanyartól. Onnan pedig német teherautókkal szállították el a katonáikat, és mi is felkapaszkodtunk az egyikre. Így értünk vissza Budapestre. A helyzet az, hogy a legnagyobb ellenség a hideg és az éhség volt, de büszke vagyok arra, hogy mi, magyarok tartottunk ki a leghosszabb ideig.

Miután kiszabadult a doni pokolból, Budapesten vetették be ismét. Feladata az volt, hogy védje az Országházát és a Margit hidat a megmaradt 600 magyar katonával, azonban miután az oroszok elfoglalták a várost, hadifogságba került.

– Vonattal elszállítottak minket Oroszországba egy munkatáborba szenet bányászni. Összesen négy évet voltam fogságban, de két év után rájöttek, hogy értek a robbantáshoz, akkortól az volt a feladatom, hogy kirobbantsak bizonyos szénrétegeket, amelyeket később a munkások összeszedtek. Alig kaptunk enni, 40 deka kenyeret adtak és egy kanál cukrot a foglyoknak. Mivel nem volt késünk, dróttal szeleteltük a kenyeret. Az egyik konyhában dolgozó orosz nőtől néha kaptam egy kis szalonnát, mert azt hitte, hogy elveszem majd feleségül. Még a vezérkarnak is szólt, hogy ő hozzám akar jönni, de nem engedték meg neki. Végül 1948 decemberében bejelentették, hogy 300-an hazamehetünk. Szerencsére én is felszállhattam a vonatra, igaz, inkább felpakoltak, mert már nem volt erőm magamtól felmászni. Amikor elfogtak, 95 kiló voltam, amikor elengedtek 55. Amikor hazaértem és találkoztam a szüleimmel, azt hitték, szellemet látnak. Biztosak voltak benne, hogy meghaltam. De túléltem a háborút, a munkatábort és még a kommunizmust is – fejezte be nevetve Lajos bácsi.

 

75 éve történt a doni katasztrófa

A 207 ezer fős 2. magyar hadsereget német követelésre küldték a keleti frontra. A magyar csapatok 1942. július 7-én érték el a Dont. A szovjet Vörös Hadsereg 1943. január 12-én mínusz 30–35 fokos hidegben törte át a magyarok által tartott vonalat, január 16-ára a három részre szakított arcvonal felbomlott. A magyar áldozatok számát 93 és 120 ezer közé teszik.

 

 

Fotó: Wikipédia

Fotó: Wikipédia

Fotó: Wikipédia

Fotó: Wikipédia

Fotó: Youtube

 

Kapcsolódó Cikkek

  • A karácsonyt veszélyeztetik az agresszív tüntetők

    A karácsonyt veszélyeztetik az agresszív tüntetők

    Az év végéhez és karácsonyhoz közeledve megszokott, hogy felpezsdül az élet az utcákon. Ez idén sincs másképp, annyi különbséggel, hogy az esti séták meghittségét az elmúlt napokban felváltotta a Soros-féle randalírozó, rongáló, gyújtogató, agresszív ellenzéki aktivisták rendbontása.

  • Burleszk lett az ellenzékiek zaklató akciójából

    Burleszk lett az ellenzékiek zaklató akciójából

    Bohócot csináltak magukból az ellenzéki képviselők, akik megpróbálták megzavarni a közmédia munkáját. Akcióikból sorra készülnek az internetes mémek, az MTV feljelentette őket, mert túlterjeszkedtek  jogaikon és azóta birtokvédelem óvja a székházat.

  • Az anyagiak már nem gördítenek akadályt a gyermekvállalás elé

    Az anyagiak már nem gördítenek akadályt a gyermekvállalás elé

    A Fidesz-kormány 2010 óta jelentős, a családalapítást, gyermekvállalást támogató intézkedést hozott, ezek közül kiemelkedők a munkához kötött kedvezmények. A családi adókedvezmény évről évre emelkedik, a kisgyermekeseknek a gyed extrának köszönhetően nem kell választaniuk a munka és a család között, a nők pedig negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek, ezzel segítve a gyermeknevelést.