2018. november 21., szerda
Olivér

Külföld

Egy palesztin család végzett egy állítólag Izraelnek kémkedő tagjával

A Gázai övezetben egy palesztin család maga végzett az egyik tagjával, aki az enklávét uraló radikális iszlamista Hamász szerint Izraelnek kémkedett – jelentette pénteken a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.

Ahmed Barhúmot azzal vádolta a Hamász, hogy három vezetőjének célzott kivégzéséhez szolgáltatott információkat Izraelnek 2014-ben, az ötvennapos Erős szikla hadművelet idején.


Az övezet déli részén, Rafahban, miután bűnösségét bizonyító dokumentumokat kapott a Hamásztól, ezért agyonlőtte egy családtag az árulással gyanúsítottat, de az nem derült ki a családi bejelentésből, hogy személy szerint ki hajtotta végre az ítéletet a rokonságból.

“Vallási és morális kötelességünktől vezérelve kivégeztük Ahmed Bahún árulót, miután átadták nekünk az ellenállás frakciói” – hangoztatta a család az általa kiadott közleményben. A Barhúm család az egyik legnagyobb Rafahban, közismerten kiváló a kapcsolata a Hamásszal.

A Hamász is kiadott egy közleményt, amelyben méltatták a család tettét, “nemességét és mély azonosulását az Izraellel szembeni ellenállással”. A szervezet a 2007-es gázai hatalomátvétele óta százkilenc embert ítélt halálra, és legkevesebb huszonöt esetben végre is hajtották az ítéletet.

Az izraeli hadsereg 2014 augusztusában egy éjszakai légicsapásban egyszerre végzett a Hamász három déli parancsnokával: Raed al-Attarral, Mohamed Abu Smallával és Mohamed Barhúmmal.

Kapcsolódó Cikkek