2018. január 21., vasárnap
Ágnes

Extra

Íme 2017 sztárcsemetéi! Sok dolga volt tavaly is a gólyának

2017-ben sem lustálkodott a gólya. Rengeteg hazai és külföldi híresség adott életet gyermekének vagy jelentette be, hogy apai örömök elé néz. Összeállításunkban a teljesség igénye nélkül igyekeztünk összegyűjteni azokat a sztárokat, akik idén váltak egyszeres vagy akár többszörös szülővé.

Som-Balogh Edina


A színésznő alig várta, hogy megpillanthassa végre kislányát, ugyanis a pici úgy határozott, tovább időzik anyuka pocakjában. Végül márciusban döntött úgy, végre itt az idő, hogy megszülessen.

Fejős Éva


A kismama korábban még arról beszélt, hogy milyen érzés csaknem 50 évesen gyermeket várni, januártól azonban már az anyaságot is gyakorolhatja, ugyanis megszületett kislánya, Linda Zsófia.

Bálint Ádám

Nagycsaládos lett Bálint Ádám, a Budapesti Operettszínház színésze, ugyanis februárban egy ikerpár boldog édesapja lett.

/Fotó: Instagram

Erdei Zsolt

Május 18-án született meg Erdei Zsolt harmadik gyermeke, a kis Vilmos. A pici a vártnál hamarabb jött világra, de azóta már megerősödött és makkegészséges.

Erdei Zsolt és családja /Fotó: Máté Krisztián

Simon Bernadett és Tihanyi Péter

Az Éjjel-nappal Budapest Kis Kareszát alakító Tihanyi Péternek és a valaha a sorozatban is a párját, Lizát alakító Simon Bernadettnek júliusban érkezett meg a gólya. A kicsi a Panka nevet kapta.

Szinetár Dóra

Szeptemberben a Szinetár család is bővült egy újabb fővel, hiszen megérkezett Makranczi Benjámin.

/Fotó: Pejko Gergő

Szabó Zsófi

Saját közösségi oldalán tudatta a jó hírt Szabó Zsófi, aki december 4-én hozta világra kisfiát. A kis Mendel 3335 grammal és 53 centiméterrel született.

/Fotó: Máté Krisztián)

Janet Jackson

Január 3-án világra jött az ötvenéves énekesnő és (ex)férje, Wissam Al Mana kisfia, aki az Eissa Al Mana nevet kapta.

/Fotó: Profimedia

Marion Cotillard

A 41 éves, Oscar-díjas francia filmcsillagnak márciusban született meg második kislánya.

Kimi Räikkönen

Ezúttal egy kislánnyal bővült a versenyző családja májusban. Az F1-es pilóta és párja, Minttu a Rianna Angelia Milana nevet adta a kicsinek.

/Fotó: Profimedia

Cristiano Ronaldo

A labdarúgó közösségi oldalán jelentette be a hírt novemberben. A kicsi az Alana Martina nevet kapta.

/Fotó: Profimedia, Face To Face A

Katherine Heigl

A Grace Klinika egykori színésznője és férje, Josh Kelley harmadik gyermeküket Joshua Bishopnak nevezte el januárban, születése után.

/Fotó: Profimedia

Aj McLean

A Backstreet Boys egyik tagjának és feleségének, Rochelle McLeannek márciusban született meg második közös gyermekük.

/Fotó: Profimedia

Steven Yeun

A Walking Dead színésze még tavaly decemberben vette el Joana Pak fotóst, idén februárban már meg is érkezett szerelmük gyümölcse.

/Fotó: Profimedia

Amanda Seyfried

A színésznő és férje, Thomas Sadoski színész igyekeznek magánéletüket titokban tartani, így nem sokat tudni a kicsiről, az viszont biztos, hogy a család új tagja márciusban született és egészséges.

/Fotó: Profimedia

Geri Halliwell

Januárban egészséges kisfiúnak adott életet a Spice Girls egykori énekesnője, Geri Halliwel. A kicsi a Montague George Hector Horner nevet kapta szüleitől.

/Fotó: Profimedia

Ronan Keating

A Boyzone egykori tagjának áprilisban született meg első közös gyermeke Storm Keatinggel.

/Fotó: Profimedia

Zooey Deschanel

A színésznő és férje, Jacob Pechenik nagyon ügyel magánéletére, így a kicsiről a mai napig nem sokat tudni. Az viszont biztos, hogy a család májustól egy fővel bővült.

/Fotó: Profimedia

Natalie Portman

A 35 éves színésznő és párja, a 39 éves Benjamin Millepied második gyermeke az Amalia Millepied nevet kapta márciusban.

/Fotó: Profimedia

Amal és George Clooney

A sztárpár nem titkolózott sokáig, büszkén kürtölték világgá júniusban, hogy ikreik születtek.

/Fotó: Profimedia

Beyoncé

A világhírű amerikai énekesnő júniusban hozta világra ikreit az apuka, Jay-Z és a család legnagyobb örömére.

/Fotó: Profimedia

Bradley Cooper és Irina Shayk

Az Oscar-díjas színész és szupermodell barátnője két hétig titkolták, hogy április eleje óta boldog szülők.

/Fotó: Profimedia

Nikki Reed és Ian Somerhalder

A 29 éves színésznő és a 38 éves modell boldogabbak, mint valaha, ugyanis augusztusban hozzájuk is megérkezett a gólya.

/Fotó: Profimedia

Károly Fülöp herceg és Zsófia hercegné

A svéd hercegi pár második gyereke augusztusban született és makkegészséges. Az örömhírt az Instagramon jelentették be a nagyvilágnak.

/Fotó: Profimedia

Serena Williams

A 23-szoros egyéni Grand Slam-győztes sportoló kislánya szeptemberben, 2,8 kilogrammal jött világra. Az édesapa Alexis Ohanian, a Reddit egyik társalapítója.

/Fotó: Profimedia

Bar Refaeli 

A csinos modell októberben adott életet második gyermekének, aki az Elle nevet kapta.

/Fotó: Profimedia

Melissa Rauch

Az Agymenők Bernadette-jének kislánya a Sadie nevet kapta. Melissa és férje, Winston korábban már elvesztett egy babát, emiatt egészen más hangulatban várták, hogy a kicsinél minden rendben legyen.

/Fotó: Profimedia

 

Kapcsolódó Cikkek