EUR: 321,68 Ft
CHF: 280,87 Ft
2018. október 17., szerda
Hedvig

Belföld

Magyarországon a legalacsonyabb az internetezés adója

Január elseje óta Európában Magyarországon a legalacsonyabb az internetezést terhelő általános forgalmi adó kulcsa, miután a kormány kezdeményezésére a parlament 18-ról 5 százalékra csökkentette azt – hangsúlyozta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Deutsch Tamás közölte: tavaly év elején 27-ről 18 százalékra csökkent ez a közteher, ezzel 13 hónap alatt mintegy ötödével mérséklődtek az árak.


“Nagyon jelentős digitálisrezsi-csökkentést sikerült végrehajtanunk” – jelentette ki.

Ahogyan tavaly, úgy idén is “az áfacsökkentés az utolsó fillérig árcsökkentésben fog testet ölteni” – mondta.


A miniszterelnöki biztos megjegyezte: 2017-ben, a négyszáznál több hazai internetszolgáltató ellenőrzésekor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csupán két kisebb cég esetében észlelte azt, hogy ez nem történt meg.

Deutsch Tamás hangsúlyozta: a kormányzat célja az, hogy minden eddiginél gyorsabb, elérhetőbb, olcsóbb és jobb minőségű internetszolgáltatás legyen elérhető a polgárok, vállalkozások számára.

Hozzátette, ezt szolgálja, hogy az esztendő végén minden településen legalább egy közintézményben és közterületen lesz elérhető ingyenes szélessávú wifi-szolgáltatás, és hogy az uniós célkitűzésnél két évvel korábban, 2018 decemberére lesz hozzáférhető valamennyi hazai háztartás számára a szupergyors, legalább 30 megabites internetkapcsolat.

A miniszterelnöki biztos szólt arról is: a kormányzat által elindított Digitális Jólét Alapcsomag programba bekapcsolódó szolgáltatók azt vállalják, korábbi legolcsóbb csomagjuknál legalább 15 százalékkal alacsonyabb árú megoldást kínálva segítik, hogy azok is internethasználóvá váljanak, akik korábban ezt anyagi okokból nem engedték meg maguknak.

Mint mondta, mindezek eredményeként 2018-ban már 80 százalék fölötti, az európai uniós átlagot meghaladó lehet Magyarországon az internetet rendszeresen használók aránya.

Deutsch Tamás hangsúlyozta: a tavalyi internetáfa-csökkentés 13-15 milliárd forintot hagyott a polgárok és vállalkozások zsebében, de a fogyasztók számának emelkedése szinten tartotta az internetezéshez kapcsolódó adóbevételeket.

A politikus közlése szerint az újabb áfacsökkentés 22-23 milliárd forintos megtakarítást jelent a polgároknak, a vállalkozásoknak, ezzel két év alatt összesen 35-40 milliárd forintos megtakarítást téve lehetővé.

Utalt arra is: Magyarországon nagymértékű mobilinternet-fejlesztések is zajlanak, ennek eredményeként pedig az ország sokkal jobban teljesít, mint az általános gazdasági fejlettség terén.

Deutsch Tamás kiemelte: napjainkban az élet egyetlen területén sem lehet reális fejlesztési programokat megfogalmazni, végrehajtani anélkül, hogy az ne jelentené egyidejűleg a digitalizáció fejlesztését is, “a digitalizáció a gazdaságfejlesztés sikerességének záloga”.

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Elemi erő

    A nap képe: Elemi erő

    A gravitációt meghazudtoló műsorral készül a Recirquel Újcirkusz Társulat. Az elképesztő mutatványokat Vági Bence rendezésében, a My Land című produkció keretében láthatják az érdeklődők október 16-án a Müpában.

  • Feljelentés a Jobbik gyanús pénzügyei miatt

    Feljelentés a Jobbik gyanús pénzügyei miatt

    Feljelentette pártját a Legfőbb Ügyészségen Szabó Balázs, a Jobbik volt szekszárdi alapszervezeti elnöke, mert szerinte csak az ő körzetükben mintegy 8-10 millió forintot fizettetett be a tagokkal a pártkasszába – gyanús körülmények között – a Jobbik elnöksége.

  • Elég a taxis hiénákból!

    Elég a taxis hiénákból!

    Már megint valami, ami rossz hírünket kelti a világban: a trükköző és elsősorban a külföldi vendégekre utazó taxis hiénák nemcsak az utasokat, hanem a szabályosan működő taxisokat is megkárosítják.

  • Elutasította a parlament Sorosék jelentését

    Elutasította a parlament Sorosék jelentését

    Megszavazta a parlament kedden a Magyarország szuverenitásának megvédéséről szóló, Soros-Sargentini jelentés elleni határozatot. Ez egyben fel is szólítja a kormányt, hogy ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarországot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott jelentéssel szemben.