2018. május 26., szombat
Evelin, Fülöp

Extra

Ők nyerték A Dal 2018 első válogatóját

A Leander Kills és Süle Zsolt nyerte holtversenyben A Dal 2018 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Király Viktor, Ceasefire X és Knoll Gabi, a tévénézők szavazataival Vastag Tamás jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.

A Leander Kills népzenei motívumokat hordozó rockdala, a Nem szól harang, valamint Süle Zsolt balladisztikus száma, a Zöld a május egyaránt 44 pontot kapott a zsűritől. Negyvenhárom pont jutott Király Viktor akusztikus dalának, a Budapest Girlnek, negyedikként jutott tovább Ceasefire X és a Satellites 41 ponttal, ötödikként pedig Knoll Gabi, aki 40 pontot kapott Nobody to Die For című számának előadására.


A Duna Televízióban élőben közvetített első válogatón a négy zsűritag – Schell Judit színművész, Both Miklós, Mező Misi és Frenreisz Károly zenész, dalszerző – mellett az ötödik zsűritag a közönség volt. A nézők a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig szavazhattak sms-ben, ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így jutott tovább öt dal.

A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival Vastag Tamás és a Ne hagyj reményt című dal lett, így ő is bekerült az elődöntőbe.

A második válogatót január 27-én, a harmadikat február 3-án rendezik, ezekből is hat-hat dal jut a két elődöntőbe, amelyeket február 10-én és 17-én tartanak. A Dal 2018 február 24-i döntőjébe nyolc produkció jut.

Kapcsolódó Cikkek

  • Együtt küzdenek a sztárok a kilók ellen

    Együtt küzdenek a sztárok a kilók ellen

    Peller Mariann nem rég indította útjára a Feel Soul Good Lélekközösség rendezvénysorozatát, ahol a vendégek a legkülönfélébb témákat boncolgatják a lélek oldaláról megközelítve.

  • Fia halála után tíz évig nem állt színpadra az énekesnő

    Fia halála után tíz évig nem állt színpadra az énekesnő

    Szabó Csilla mindig is imádta a gyerekeket: a Fóti Gyermekfaluban volt óvónő, majd énekelni kezdett a Bojtorján együttesben. Éveken keresztül játszott kórházban, beteg gyerekeknek és árvaházakban, ám fia halála összetörte az énekesnőt.

  • Dub Fx is beatboxol az EFOTT-on

    Dub Fx is beatboxol az EFOTT-on

    Az Efott szervezői a vártnál korábban közzétették a legnagyobb színpadi fellépőket. A külföldi nagy nevek, John Newman és Jessie J, Lost Frequencies  mellett Dub Fx is mikrofont ragad július 11 és 16 között a velencei fesztiválon.