2018. február 21., szerda
Eleonóra

Belföld

Rétvári: 2019 végére már járni fognak a váci vonalon az emeletes motorvonatok

A 2019-es év végére, a váci szakaszon Magyarországon elsőként fognak járni a Stadler KISS emeletes motorvonatok – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden, Vácon.

Rétvári Bence a Pest megyei város vasútállomásán arról beszélt, hogy a növekvő igények miatt választotta a MÁV a kétszintes vonatok alkalmazását, mivel már nem lehet tovább sűríteni a vonatjáratokat. A váci vasúti vonalszakasz az egyik leginkább kihasznált Magyarországon, hiszen egyre többen járnak dolgozni Budapestre az agglomerációból, Dunakesziről, Vácról vagy Szobról. A kétszintes vonatok a jövő év közepére fognak megérkezni, és 2019 végére menetrend szerint fognak közlekedni.


Az államtitkár elmondta, hogy a most használt szerelvények két egységgel 420 férőhelyesek, a kétszinteseken egységenként közel 600 utas tud ülve utazni, forgalomba állításuk tehát nagyban javítja a vonatok kapacitását. Rétvári Bence kitért arra is, hogy ebben a régióban minden közlekedési lehetőség bővülni fog az elkövetkező évben: akik autóval közlekednek, azoknak az M2-es autóút 33 milliárd forintból kiépülő kétszer két sávossá válása jelent jobb közlekedési körülményeket, a dunai hajózás 12,5 milliárd forintos turisztikai fejlesztései pedig megújítják a vízi közlekedést.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója szólt arról, hogy ez a vasúti szakasz nem csak az ország legrégebbi, de az egyik legnagyobb forgalmú része is, amely a vasúthálózat utasszámának közel tíz százalékát adja. A múlt évben 13,2 millióan utaztak ezen a szakaszon – tette hozzá.


A MÁV-Start vezetője elmondta, hogy a múlt év tavaszán írták alá azt a keret-megállapodást, amelyben 40 darab, 600 ülőhelyes emeletes motorvonatra szerződtek, az első 11 darabos flotta a jövő év második felében érkezik meg. A motorvonatok alacsonypadlós kialakításúak, légkondicionáltak, korszerű utastájékoztató rendszerrel és wifivel felszereltek, rendelkeznek a kerekesszékes utasok számára kialakított mosdóhelyiséggel, és egyidejűleg akár 12 kerékpár is szállítható rajtuk – fűzte hozzá Csépke András.

Fördős Attila, Vác polgármestere elmondta, hogy a városban közel 6000 ember használja a vasúti közlekedést, az ingázók családtagjaikkal együtt a város lakosságának több mint 50 százalékát teszik ki.

Kapcsolódó Cikkek

  • Luxus nélkül él a lottómilliomos

    Luxus nélkül él a lottómilliomos

    Vége a fényűzésnek, luxus nélkül él az Andraschek házaspár. A hajléktalanból lett lottómilliomos família mára már hétköznapi életet él, és minden fillér kiadásra odafigyel.

  • Felfüggesztették a kutyába bokszoló rendőrt

    Felfüggesztették a kutyába bokszoló rendőrt

    Felfüggesztették szolgálati beosztásából azt a rendőrt, aki brutálisan bánt egy kutyával. Az erről szóló videó, melyet Dányban vettek fel, hétfőn került ki a legnagyobb közösségi oldalra, és tegnap délutánig már több mint százezren látták.

  • Évi tízezer migránst erőltetne ránk Brüsszel

    Évi tízezer migránst erőltetne ránk Brüsszel

    Több mint tízezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak évente egy új európai szakértői javaslat alapján. Ráadásul válsághelyzet esetén kötelezővé válna a migráció terhe alatt álló államok “megsegítése”, ami gyakorlatilag tömeges menekült áradatot jelentene hazánknak.