2018. május 26., szombat
Evelin, Fülöp

Belföld

Sorra hódolnak be az LMP emberei Simicskának – Fotók!

Helyreigazítás

A “Sorra hódolnak be az LMP emberei Simicskának” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a Simicska-birodalom vezetőivel folytatott, a Fortuna állóhajón tartott budapesti tanácskozáson Varga Amara, az LMP sajtófőnöke is részt vett. A valóság ezzel szemben az, hogy a Fortuna állóhajón tartott rendezvény nem a résztvevők közötti találkozó, hanem a Magyar Nemzet Szalon keretében tartott előadás volt, a rendezvényen Varga Amara nem vett részt, emellett Varga Amara nem az LMP sajtófőnöke.


A legtöbb LMP-s kulcsfigura is jelen volt azon az éjszakába nyúló egyeztetésen, ahová Had­házy Ákos is ellátogatott. Bármennyire próbálták titokban tartani a találkozót, nem jött össze. A Ripost arról ír, hogy konkrétan el­ad­ták, pontosabban Si­micska gyám­sága alá he­lyez­ték az LMP-t. Így nem túlzás kijelenteni, hogy itt az LMP-Si­micska pak­tum.

A lap úgy tudja, hogy összeállt a Simicska-LMP összefogás. Mint arról korábban beszámoltunk, sokan puccsnak tekintik, hogy Hadházy Ákos társelnök a Jobbikot zsebre vágó Simicska Lajos oligarcha kézi irányítású pártjává igyekszik tenni az LMP-t. A hétvégén Hadházy Simicska kulcsembereivel találkozott, a randevún Vona Gábor Jobbik-elnök is jelen volt.


Később kiderült, hogy a pénteki találkozón Hadházy Ákos társelnökkel Simicska bizalmasai közölték: az anyagi és médiatámogatásért cserébe az LMP-nél is „kézi irányítást” vezetne be a nagyvállalkozó-földbirtokos.

Most újabb fotók bizonyítják, hogy Hadházy nem volt egyedül! A konspiratív módszerekkel megszervezett találkozón ott voltak az LMP legfontosabb „háttéremberei”, a korábbi pártelnök Schiffer András és a párt eszmei atyjának tekintett Lányi András is.  Ott volt a pártvezetőségből még a párt korábbi főpolgármester-jelöltje és szóvivője Csárdi Antal. A sürgős teendők megbeszélése végett magukkal vitték az LMP egyéb médiavezetőit is. Varga Amara a párt sajtófőnöke buzgón jegyzetelte a teendőket. Az LMP-s delegáció közvetlenül Simicska legfontosabb vezérkari embereivel egyezett ki a részletekben, hogyan és mekkora mértékben, mennyivel támogatja majd az oligarcha a pártot a behódolásért cserében – írja a Ripost. A lap úgy tudja, hogy az LMP és Simicska Lajos közötti összekötő szerepét Hadházy Ákos végzi. Ez annyit jelent, hogy egyfajta futárszerepet játszik majd a pártban.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek