2019. március 24., vasárnap
Gábor, Karina

Belföld

Történelmi jelentőségű fejlesztés kezdődött a Magyar Honvédség életében

Történelmi jelentőségű fejlesztés kezdődött a Magyar Honvédség életében, amiben nagy lépés az idei évre tervezett 428 milliárd forintos költségvetés – mondta a Kossuth Rádiónak szerdán a honvédelmi miniszter.

Simicskó István kifejtette: az összeg 30 százalékát – a NATO által előírtak szerint – fejlesztésekre, modernizációra, csaknem 40 százalékát bérfejlesztésre, a fennmaradó mintegy 30 százalékát pedig működésre, fenntartásra fordítják.


A miniszter a fejlesztési célok között kiemelte a Magyar Honvédség légiszállítási képességének kialakítását. Ehhez szükség van többek között csapatszállító gépekre. Utalva a közelmúltban bejelentett két A319-es Airbust vásárlására, a miniszter ismét megerősítette: reméli, hogy a tavaszi missziós váltásoknál már ezekkel biztosítják a katonák szállítását. Hozzátette továbbá, hogy a repülőgépek vonatkozásában az egészen kicsi gyakorlógépek beszerzésétől a Gripen repülőgépek fegyverzetének fejlesztéséig terjedő fejlesztést akarnak végrehajtani.

Simicskó István kitért a “páncéltörő képesség” fejlesztésére is, felidézve a kormány tavaly év végén döntött vállról indítható, többcélú rakétafegyverzet beszerzéséről is.


A Honvédelmi Minisztérium ezen kívül több milliárd forintot költhet tüzérségi eszközökre, lőszerre és katonai radarokra. Idén kiemelt figyelmet fordítanak a laktanyák fejlesztésére is – hangsúlyozta Simicskó István, aki a hódmezővásárhelyi, a tatai és a szolnoki bázisokat emelte ki. Mindemellett a kibertérben is jelen kíván lenni a Magyar Honvédség, hogy ott is erősítse Magyarország biztonságát – fejtette ki.

A honvédelmi miniszter felidézte továbbá, hogy január elsejével a katonák illetménye további 5 százalékkal emelkedett. Ez a végrehajtói állítmány illetményében átlagosan bruttó 140 ezer, a tisztekében bruttó 100 ezer, a közalkalmazottakéban pedig csaknem bruttó 66 ezer forintos emelést jelent.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Orbán Viktor fogadta a horvát államfőt

    Orbán Viktor fogadta a horvát államfőt

    Munkavacsorán fogadta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát köztársasági elnököt Orbán Viktor miniszterelnök szombat este Budapesten, a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

  • 210 tonnával csökkentik műanyag-felhasználását

    210 tonnával csökkentik műanyag-felhasználását

    A Lidl Magyarország a már bejelentett intézkedések mellett további 210 tonnával csökkenti a műanyag-felhasználását az év végéig a saját márkás ásványvizek PET-palackjainak súlycsökkentésével, továbbá műanyagcsomagolásának visszaszorításával – tájékoztatta az áruházlánc pénteken az MTI-t.