2018. augusztus 19., vasárnap
Huba

Extra

Vámos Zoltán kikapcsolódásképpen életeket ment

Noha Vámos Zoltán eredeti foglalkozása orvos, már egyetemi évei alatt vonzódott a média, elsősorban a filmezés világához. Számos rövidfilm és kisebb siker után idén januárban mutatták be első nagyjátékfilmjét, a Parázs a szívnek című alkotást, amelynek vetítési jogát már tíz országba eladta. A film két nagyon eltérő karakter romantikus kalandjairól szól, főszerepben a sürgősségi orvost játszó Szabó Erikát és a csapodár színészt alakító Viktor Balázst láthatjuk.

A kettősség a rendező életére is jellemző, hiszen egyszerre űz két egymástól nagyon eltérő hivatást, nem is akármilyen szinten.


– Az én életem így van egyensúlyban. Ha épp filmet rendezek, akkor a kikapcsolódást az jelenti, ha kimenthetek egy gyermeket egy autóroncsból. Ha épp megmentem egy ember életét, akkor a kikapcsolódást a film előkészítése jelenti. Mindig azt csinálom, amit szeretek, és úgy gondolom, mindkét területen képes vagyok értéket teremteni – nyilatkozta a Parázs a szívnek gálavetítésén Vámos, akinek a filmforgatás ezúttal hazai pálya volt.

– A kórház falai között biztonságban érzem magam. Sokkal nehezebb lenne egy űrhajóst vászonra vinnem, mint egy orvost. Úgy gondolom, hogy a filmbéli karakterek mélysége is ennek a jártasságnak köszönhető. Emellett nagyon hosszú ideig kerestem a megfelelő színészeket, elmentem az ország összes színházába, mindenkit megnéztem, és aki tetszett, annak küldtem egy forgatókönyvet. Végül Szabó Erika és Vámos Balázs mellett olyan kiváló színészek is közreműködtek, mint Reviczky Gábor, Kertész Péter vagy Bezerédi Zoltán – mondta a rendező.


A film csúcspontjának talán az a jelenet tekinthető, amikor az agresszív színész falhoz vágja a magatehetetlen, kissé merev doktornőt, aki akkorra már a felesége.

– Saját tapasztalatból mondhatom, hogy nem sokban különbözik az, ha valakit megütsz, attól, ha valakire ráüvöltesz. Az ordítás ugyanolyan támadás, mint a verés. Nem muszáj valakit fizikailag bántani ahhoz, hogy lelkileg sérüljön. Voltam igazságtalan nőkkel, voltam igazságtalan kollégákkal. Nagyon sokszor nem úgy viselkedtem emberekkel, ahogy megérdemelték volna – vallotta be Vámos, aki a filmre egyfajta terápiaként tekint.

– Én ezzel a filmmel a bűneimet szeretném meggyónni. Napi rendszerességgel rengeteg embert látok különös kegyetlenséggel meghalni. Mindenki másképp tisztítja a lelkét és ventilálja a sebeit. Valaki úgy, hogy leissza magát vagy elmegy pszichológushoz, én pedig úgy, hogy csinálok egy mozifilmet – magyarázta.

Nobel-díjas kutatóval dolgozott
Vámos Zoltán sebészként, aneszteziológusként a Pécsi tudományegyetem adjunktusa. 2007 óta mentőorvosként dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál, valamint a Magyar Gyermekmentő Alapítványnál. Kutatási területe a keringésszabályozás, valamint a súlyos koponyasérülések. John O’Keefe Nobel-díjas kutatóval közös agykutatási projektben vesz részt. Filmes karrierje 2000-ben indult, azóta számos dokumentum-, oktató- és kampányfilmben működött közre. Első nagyjátékfilmje, a Parázs a szívnek 2018. január 18-tól látható a mozikban.

Balról jobbra: Vámos Zoltán rendező, a főszereplő Szabó Erika és Viktor Balázs
fotó: Cser Dániel

Kapcsolódó Cikkek